Hirdetés

A galaxis őrzői 3 - mégis James Gunn rendezheti

|

Amikor már azt hihettük, hogy nem jöhet újabb fordulat, a Disney és a Marvel visszacsinált mindent.

Hirdetés

Miközben a rajongók már kezdtek kényszerűségből belenyugodni abba, hogy nem James Gunn rendezi majd a harmadik A galaxis őrzői mozit, a háttérben a rendező és a Walt Disney Pictures fejese, Alan Horn hosszas tárgyalásokat folytatott. A jelek szerint pedig ezek a megbeszélések eredményesek voltak ugyanis nemrég bombaként robbant a hír: James Gunn elvileg visszatér a Marvelhez.

Hirdetés

A Variety információi szerint Gunnt pontosan abba a pozícióba helyezték vissza, ahonnan tavaly eltávolították, azaz ő fogja rendezni A galaxis őrzői 3-at. A filmet a rendező kirúgása miatt ugyebár elhalasztották. Eredetileg 2020-ban kellett volna érkeznie, de a forgatás tervezett kezdetét 2021 februárjáig tolták el, ennek fényében pedig legkorábban 2021 végén, vagy 2022 elején lehetett számítani a premierre. Nem tudni, hogy a friss fejlemények mennyire kavarják át a Marvel terveit, hiszen a forgatókönyv eddig is kész volt, most pedig végre valahára a rendező is visszatérhetett - aki helyett úgy tűnik, nem tudott senkit sem találni a stúdió. Ezzel együtt végre megnyugodhat Dave Bautista is. Akadnak viszont még nehezítő tényezők. 

Gunn ugyanis elkezdett közben dolgozni egy új Suicide Squad mozi forgatókönyvén, sőt elvileg ő is rendezheti majd a 2021-re tervezett DC Comics mozit. Kérdés, hogy fér majd bele az idejébe nagyjából egyszerre levezényelni a két rivális cég filmjeit. Valószínűleg sehogy, és először az új Suicide Squad fog elkészülni, csak utána jöhetnek az őrzők. 

Frissítve: Közben Gunn is megszólalt az üggyel kapcsolatban, a Twitteren fejezte ki háláját azoknak, akik támogatták őt. A rendező hozzátette, hogy folyamatosan tanul, és azon fog dolgozni, hogy a legjobb emberi lény váljon belőle, aki csak lehet. Külön köszönetet mondott a Disney-nek is a friss döntés miatt. Ez lett Gunn első Twitter bejegyzése tavaly július 20. óta, amikor öt egymást követő tweetben kért bocsánatot tetteiért és hangsúlyozta, azóta már egy teljesen más ember.

Ti örültök annak, hogy mégis Gunn rendezheti meg a A galaxis őrzői 3-at?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)