Hirdetés

A galaxis őrzői 3 - a hírek szerint kár James Gunn visszahívására számítani

|

A Variety információi alapján a Disney valószínűleg nem fogja meggondolni magát.

Hirdetés

Nemrég A galaxis őrzői színészei is nyílt levélben álltak ki James Gunn mellett, korábban pedig számos más híresség, illetve rajongók tömege követelte a rendező visszahívását. Ezidáig úgy tűnt, a Disney akár még vissza is táncolhat, de a Variety legfrissebb bennfentes információi szerint erre még sincs túlzottan nagy esély. 

Hirdetés

Az informátor arról számolt be, hogy bár természetesen a Disney figyelmét sem kerülte el az őrző filmek színészgárdájának lépése, ettől még továbbra is úgy vélik, hogy Gunn tweetjei szörnyűek voltak, és mivel a Disney tűréshatára eltér ebben a tekintetben más stúdiókétól, kénytelenek voltak teljesen elhatárolódni a rendezőtől - ami a menesztését jelentette. A Variety arra is kitér, hogy hiába emelték fel hangjukat a színészek, a legtöbbjüknek élő szerződése van a harmadik őrzők filmre és további esetleges Marvel mozikra. Ha pedig úgy éreznek, hogy Gunn nélkül nem hajlandóak folytatni marveles pályafutásukat, akkor komoly jogi következményekkel kellene szembenézniük. 

Mindezek mellett a Disney részéről továbbra sem érkezett hivatalos közlemény Gunn visszatérésével kapcsolatban. Az biztos, hogy a stúdió nem kapkod, egyelőre egyetlen potenciális új rendező sem került szóba. A ráérős tempó viszont egyre valószínűbbé teszi, hogy 2019 februárjában mégsem kezdődhet majd el a A galaxis őrzői 3 forgatása, ezzel pedig a 2020-as tervezett premier is veszélybe került. 

Szerintetek mi lenne helyes lépés a Disney részéről? Hívják vissza Gunnt, vagy keressenek új rendezőt? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)