Hirdetés

Nem is hinnéd, melyik A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi egyik legnehezebben felvett jelenete

|

A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi showrunnerei arról is meséltek, mennyi CGI-t használnak majd a sorozatban.

Hirdetés

Jóval szeptemberre tervezett premierje előtt, a hét elején megérkezett és vegyes fogadtatásra talált A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi első előzetese. A sorozatra az Amazon rekord mennyiségű pénzt szánt, de a rajongóknak kétségei vannak afelől, hogy ez meglátszik-e majd a végeredményen.

A költségek jelentős részét természetesen a géppel rajzolt animációk, avagy a CGI teszi ki. J. D. Payne és Patrick McKay, a széria két showrunnere mesélt arról, hogyan sikerült elkerülni, hogy túlzásba essenek, és mely jelenet elkészítése jelentette a legnagyobb kihívást.

Hirdetés

Követve Peter Jackson példáját, a készítők most is vegyesen használnak gépi és pirotechnikai vagy egyéb eszközök segítségével megvalósított effekteket, maketteket, kameratrükköket.

A legkeményebb feladatot egy ilyen sorozatnál nem a robbanások és a látványos akciójelenetek megvalósítása kínálta, hanem az, hogy egy törp és egy tünde egymás mellett tudjon sétálni.

"Akarod tudni, melyik volt az első évad legbonyolultabb jelenete? Az, amiben a tünde és a törp együtt sétálnak egy folyosón. Mindent kétszer kell felvenni. Olyan volt, mint egy matematikai probléma, ahol egy hobbit, egy törp, egy ember és egy tünde egyszerre lépnek ki a vonatállomásról, X mérföld per órával haladva. Ki fog eljutni először a Végzet hegyéig? Az utolsó apróságokra is figyelnünk kell, pontosan ugyanazokat a mozdulatokat végezni, aztán a kettőt összevágjuk, és így az egyik személy nagyobb lesz a másiknál."

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Néhány jelenetet minden jó szándék ellenére kénytelenek voltak stúdióban rögzíteni, nem tehették meg, hogy bemennek egy hegy gyomrába Új-Zélandon (ahogy eredetileg tervezték), mert az jóval drágább és veszélyesebb, mint felépíteni egy díszletet.

Szeptember 2-ától megnézhetjük, mennyire végeztek jó munkát, addig marad a trailer maga.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)