Hirdetés

A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi új része megválaszolt egy olyan kérdést, amin eddig nem is gondolkodtál

|

Legalábbis elég valószínű, hogy viszonylag kevés A Gyűrűk Ura-rajongó agyalt ezen eddig.

Hirdetés

Szépen lassan közeledünk A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi első évadának fináléjához, bár eddig a legfontosabb kérdésre, miszerint melyik szereplő lehet az álruhás Sauron (ha egyáltalán láthattuk már őt) nem kaptunk választ. Kiderült azonban valami egészen más a legutóbbi rész végén. Mondanunk sem kell, hogy az alábbi sorok masszívan spoileresek lesznek, így kizárólag akkor folytassátok az olvasást, ha láttátok a Prime Videón az új epizódot, vagy nem zavar benneteket a dolog.

Még az is elképzelhető egyébként, hogy egyes nézőknek le sem esett az, minek lehettünk szemtanúi A hatalom gyűrűi hatodik részének legvégén. Nos, egészen pontosan annak, hogy hogyan jött létre az a vulkán, amit A Gyűrűk Ura-trilógiában már csak a "Végzet-hegye" néven illetnek. 

Hirdetés

Eddig is megpróbálták a néző szájába rágni az alkotók, hogy Délfölde és egészen konkrétan az Ostirith nevű falucska a későbbi Mordor területén fekszenek, de mindez persze furcsa lehet annak tükrében, hogy a trilógiában megismert Mordor egy kietlen sötét pusztaság, Délfölde pedig tele van erdőkkel, zöld mezőkkel. A hatodik részben megnézhettük az egyik első nagy tájrendező változást, ugyanis kiderült, hogy az a gonosz kard, amit meg akartak szerezni az orkok, igazából nem más, mint egy kulcs. Ezt felhasználva az egyik megkeseredett délföldi ember aktivált valamiféle szerkezetet, ami hatalmas árvizet engedett útjára. 

A víz beömlött a közeli hegység mélyén pihenő lávafolyamba, felélesztve a szunnyadó tűzhányót, ami letarolta az egész környéket, olvadt kődarabok repkedtek mindenfelé, és sűrű sötét porfelleg borította be a tájat. Gyakorlatilag megtudtuk tehát, hogyan keletkezett a Végzet-hegye, és vette kezdetét az a folyamat, amely során Délfölde végérvényesen Mordorrá változott.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)