Hirdetés

A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi új része teljesen felrúgta a Tolkien-féle hivatalos kánont. Vagy mégsem?

|

Ha valamikor, most aztán tényleg háboroghatnak azok, akik nem tűrik el a változtatásokat A hatalom gyűrűi sorozatban.

Hirdetés

Érződik már, hogy közel van A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi első évadának fináléja, minden eddiginél magasabb fordulatszámra kapcsolt a narratíva. Több szempontból is izgalmas volt a mai, szám szerint hetedik epizód, volt azonban benne egy olyan párbeszéd, mely hallatán a keményvonalas A Gyűrűk Ura-rajongók biztosan a szívükhöz kaptak. 

Nagyon úgy fest ugyanis, hogy ezúttal az írók (kár is szépíteni) teljesen felrúgták a Tolkien által lefektetett alapokat, és ha tényleg minden úgy van, ahogy az a sorozatban elhangzott, ötletünk sincs, mi mindent kell még teljesen átírni ahhoz, hogy a végén helyükre kerüljenek a kirakóselemek. 

Mondanunk sem kell, hogy az alábbi sorok masszívan spoileresek lesznek, szóval kizárólag akkor folytassátok az olvasást, ha ez nem zavar benneteket, vagy már láttátok a legutóbbi részét A hatalom gyűrűi sorozatnak!

Hirdetés

A hetedik epizód elején Galadriel arról mesélt Theónak, hogy kiket veszített el a Morgoth elleni háborúban. Testvére, Finrod megemlítése nem okozott meglepetést, hiszen gyakorlatilag az ő halálának bemutatásával indult el az egész széria. Ezt követően azonban a tünde nő szót ejt egy olyan karakterről is, aki eddig semmilyen formában sem tűnt fel a sorozatban, és nagyon sokan hiányolták őt. Elmondja ugyanis, hogy a háborúban elveszítette férjét, Celebornt is.

Nos, ezzel csak az a gond, hogy Tolkien műveiben erről egy árva szó sem esett. 

Galadriel és Celeborn még az Első korban házasodtak össze, és együtt is maradtak még a Harmadkor végén is, mikor Szürkerévből hajójukkal elindultak Valinorba többek között az öreg Zsákos Bilbóval együtt. Celebornt láthattuk Peter Jackson filmtrilógiájában is, itt egy magyar származású új-zélandi színész, Marton Csokas (születési nevén Csókás Márton Pál) alakította őt. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Tolkien műveiben Galadriel és Celeborn Lindonban éltek, majd miután Sauron elpusztította a tündék királyságát, Elronddal együtt Eregionba mentek. Elrond eztán alapította meg Völgyzugolyt, Galadriel és Celeborn pedig a Celebrant és az Anduin folyók között Lothlórient.

Többek között azért is érthetetlen Celeborn kiírása a történetből, mert Galadriellel közös gyermeke sem épp mellékes szereplő a nagy kánonban. A két tündének ugyanis volt egy Celebrían nevű lánya, aki Elrond felesége lett. Elrondnak és Celebríannak három gyereke született: Elladan, Elrohir és Arwen. 

Arwen pedig ugyebár A Gyűrűk Ura-trilógia kulcsfontosságú karakterévé vált, ő lett Aragorn felesége.

Celeborn és Galadriel A Gyűrűk Ura-trilógiában
Celeborn és Galadriel A Gyűrűk Ura-trilógiában

Az írók dönthettek Celeborn mellőzése mellett azért, hogy esetleg romantikus szál alakulhasson ki Galadriel és Halbrand között, vagy természetesen más, eddig nem ismert okuk is lehetett minderre, de egyelőre nehéz megérteni, miért kellett ennyire drasztikus módosítást eszközölni, ami minden bizonnyal sok rajongó vérnyomását meg fogja emelni.

Egy gondolat erejéig érdemes arra is kitérni, hogy J.R.R. Tolkien fia, Christopher Tolkien is megjegyezte a Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről című kötethez fűzött kommentárjában, hogy Celeborn és Galadriel történetszála kifejezetten problémás, tele van súlyos ellentmondásokkal, melyeket az szült, hogy Galadriel szerepe és jelentősége csak lassan bontakozott ki, és története folyamatos átdolgozáson esett át. Ettől persze még nem kéne Celebornt nemes egyszerűséggel kukázni az egész sztoriból.

Nem szabad azonban azt sem elfelejteni, Galadriel egészen pontosan úgy fogalmazott, Celeborn elment a háborúba, és azóta nem látta őt. Könnyen lehet tehát, hogy férje valamikor még vissza fog térni, elvégre A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi sorozatot öt évadosra tervezi az Amazon, és most még csak az első felvonás végénél járunk. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)