Hirdetés

Máris berendelték A Gyűrűk Ura sorozat 2. évadát

|

Az Amazon még azelőtt döntött, hogy egyáltalán láttuk volna az első szezon trailerét.

Hirdetés

Noha alapvetően még A Gyűrűk Ura sorozat régebben bejelentett első évadjáról sem tudunk túl sok konkrétumot, ez nem akadályozta meg az Amazont abban, hogy megörvendeztesse a rajongókat és biztosítsa őket afelől, hogy J.R.R. Tolkien fantáziavilága sokáig vár majd minket.

Hirdetés

Több nagy oldal, például a Variety és a Deadline is lehozta a hírt, hogy az Amazon zöld lámpát adott a folytatásnak, a show írói már el is kezdtek dolgozni annak sztoriszálain - ez megerősíti a korábbi értesüléseket, miszerint az Amazon legalább öt évadra tervez a sorozattal. Kiderült ugyanakkor az is, hogy az első szezon továbbra is előkészületi fázisban van és nem véglegesedett a színészgárda, hogy kik mennek majd Új-Zélandra forgatni a stábbal. A csapatban eddig helyet kapott Will Poulter, Maxim Baldry, Joseph Mawle és Markella Kavenagh, de a szerepeikről maximum pletykaszintjén tudunk bármit is. 

A Gyűrű Szövetsége előtti időkben játszódó A Gyűrűk Ura sorozat első évada várhatóan 20 epizódból fog állni, mi pedig alig várjuk már, hogy még több konkrétumot halljunk róla. És ti hogy vagytok vele?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)