Hirdetés

A Gyűrűk Ura sorozatban felnőtt tartalmak is helyet kaphatnak

|

A Trónok harcához hasonlóan az Amazon szériájában is lehetnek 18+-os jelenetek.

Hirdetés

A koronavírus-járvány miatt néhány hónappal ezelőtt leállt ugyan A Gyűrűk Ura sorozat forgatása, de szerencsére a stábnak nemrég sikerült folytatnia a munkát.

Noha egyelőre még lehetetlen megmondani, hogy mikor számíthatunk az első évad elrajtolására (pláne, hogy bármikor megint közbeszólhat a pandémia), azonban a Galadrielt játszó színésznő, Morfydd Clark szerint megéri rá várni, a lelkesedését pedig mindenki kedvenc Legolasa, Orlando Bloom is osztotta

Hirdetés

A lelkesedés pedig akkor sem fog lelohadni, ha megérkezik a sorozat, sőt! A TheOneRing.net meg nem erősített értesülései szerint a készítők felbéreltek egy "intimitás koordinátort" Jennifer Ward-Lealand személyében, akinek az a feladata, hogy a színészek jól érezzék magukat és biztonságban legyenek a pikánsabb jelenetek során (hasonló szakembert alkalmaztak többek között két Netflixes sorozat, a Szexoktatás és a Vaják esetében is, de ez bevett szokás Hollywoodban).

Ezt kiegészíti még az az információ is, miszerint állítólag volt olyan casting felhívás A Gyűrűk Ura show kapcsán - a honlap szerint JAZZ kódnév alatt -, amely a meztelenkedéstől sem berzenkedő színészeket keres. 

Persze még ha fel is bukkannak fedetlen testek vagy esetleg látszódik is aktus majd az egyes epizódokban, akkor se nagyon számíthatunk hasonló kendőzetlenségre, mint az HBO produkcióiban, szóval a fenti pletykákból ne vonjatok le messzemenő következtetéseket. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)