Hirdetés

A Halálos iramban 10 rendezője Paul Walker karakterének visszahozásáról beszélt

|

Louis Leterrier szerint a Walker család még mindig ennek a franchise-nak a része.

Hirdetés

Nagy utat tett meg a Halálos iramban franchise azóta, hogy Dominic Toretto (Vin Diesel) és Brian O'Conner (Paul Walker) 2001-ben összeakadtak, a több mint két évtized folyamán számos folytatás érkezett és megállíthatatlanul bővült a Toretto család. 2013-ban aztán tragédia történt: Paul Walker egy autóbaleset következtében elhunyt, így a Halálos iramban 7-et már a testvérei és a technológia segítségével fejezték be, egyúttal pedig méltó módon el is búcsúztak a színésztől. 

A karakterétől viszont nem, a későbbi részekben többször is utaltak rá, hogy Brian tengeti a békés életét a kis famíliája körében, így nem meglepő, hogy minden film premierje előtt felmerül a kérdés, hogy visszahozzák-e - pláne annak fényében, hogy a jelenlegi tervek szerint a Halálos iramban 11 lesz az utolsó rész, szóval már csak egyetlen epizód van vissza addig.

Hirdetés

2021-ben Justin Lin (aki a Halálos iramban 10-et eredetileg rendezte volna, aztán dobbantott a forgatás közben, így Louis Leterrierrel helyettesítették) nyilatkozta azt, hogy Walker a széria szíve és lelke, naponta gondol a karakterének visszahozatalára, aztán 2022-ben maga Vin Diesel is arra utalt, hogy talán viszont láthatjuk még Briant. A májusban mozikba kerülő tizedik részben lesznek jelenetek a Halálos iramban 5-ből, így felvételekről ismét felbukkan Walker, így nem meglepő, hogy feljött ismét a kérdés, amelyre Leterrier válaszolt a Total Filmnek adott interjújában: 

"Nos, Brian nagyon is él a Halálos iramban világában, és az előző filmekben sokszor utaltak rá. A 9. részben látjuk az autóját megérkezni. Ez olyasvalami, amit megterveztek. Ez a film ide-oda ugrál a múlt és a jelen között. Briant a múltban fogjuk látni, a jelenben nem. Ez olyasmi, amivel mindenkinek egyet kell értenie. A Walker család még mindig nagyon is része ennek a franchise-nak, ebben a filmben látni fogjátok, hogyan. Csak meg kell találni a megfelelő pillanatot, a megfelelő hangot. Szerintem amit James Wan a 7. rész végén csinált, az tökéletes volt. A hangvétel tökéletes volt. Briannek ugyanolyan tökéletesen kell újra belépnie a franchise-ba, mint ahogyan elhagyta azt."

Ez alapján tehát a Halálos iramban 10-ben tényleg csak felvételeken láthatjuk Paul Walkert, viszont a fősodor utolsó filmjében, a Halálos iramban 11-ben az ő karaktere is visszatérhet. Ti örülnétek neki?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)