Hirdetés

A Halloween és a Star Trek rajongók is örülhetnek a SkyShowtime júniusi tartalmainak

|

Új és folytatódó sorozatokra, valamint nagy sikerű filmekre is számíthatnak az előfizetők.

Hirdetés

A streamingszolgáltató májusi felhozatala nem túlságosan acélos, de azért akadt egy-két újdonság, elég csak a Végzetes vonzerő sorozatra, a Grease előzményszériára vagy éppen Kiefer Sutherland újabb kalandjára gondolni, és akinek korábban kimaradt a Hang nélkül, az most bepótolhatja.

A vállalat vezérigazgatója, Monty Sarhan azonban a Cannes-ban tartott beszédében megpedzegette, hogy mikkel tervezik még idén bővíteni a kínálatot, a címek között pedig ott voltak többek között olyan műsorok, mint a Halo 2. évada, a Tulsa King következő szezonja és a Natasha Lyonne főszereplésével készült Poker Face is, továbbá a M3GAN, a Babylon és az Azt mondta filmek. 

Hirdetés

Nos, a júniusi tartalmak között ezek közül egyikkel sem találkozhatunk, viszont ez nem jelenti azt, hogy az előfizetők unatkozni fognak, hiszen végre folytatódik a Star Trek: Különös új világok, valamint megérkeznek olyan európai alkotások is, mint a horvát Success, a román Ruxx és a lengyel Warszawianka, miközben a filmek között két nagy sláger is helyet kapott: a George Clooney és Julia Roberts nevével fémjelzett Beugró a Paradicsomba, valamint A Halloween véget ér.

Sorozatok

  • Success (1-2. rész június 2-től, utána hetente új rész)
  • Ruxx (1-2. rész június 9-től, utána hetente új rész)
  • Star Trek: Különös új világok 2. évad (1. rész június 16-tól, utána hetente új rész)
  • Warszawianka (1-3. rész június 19-től, utána hetente új rész)
  • A Town Called Malice 1. évad (hetente új rész)
  • Czech it Out! 1. évad (hetente új rész)
  • Fatal Attraction 1. évad (hetente új rész)
  • Hackerville 1. évad (hetente új rész)
  • Grease: Rise of the Pink Ladies 1. évad (hetente új rész)
  • Esküdt ellenségek 22. évad (hetente új rész)

Filmek

  • Beugró a paradicsomba (június 6.)
  • A Halloween véget ér (június 14.)
  • Mrs. Harris Párizsba megy (június 19.)

Ti miket fogtok biztosan megnézni a fenti listákból?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)