A Bosszúállók: Végtelen háború után gondolom nem én vagyok az egyetlen mozinéző, akinek jól esik egy könnyedebb szórakozás, a Marvel filmes univerzum fejesei pedig ezt pontosan látták, éppen ezért tökéletes volt A Hangya és a Darázs időzítése.
A labdarúgó világbajnokság miatt hozzánk elég nagy késéssel érkezik csak meg a legújabb Marvel mozi, egészen pontosan csütörtökön, vagyis július 19-én fut be a film a hazai mozikba (július 26. a hivatalos bemutató napja, de már egy héttel korábban elkezdik "premier előtt vetíteni"). A sajtóvetítésen viszont mi már ma megnézhettük, és ezúttal sem kellett csalódnunk. Előre tudni lehetett, hogy A Hangya és a Darázs a Végtelen háború eseményei előtt játszódik, szóval nem is szeretnék kitérni arra, hogy mi történt a harmadik Bosszúállók kalandban, legyen elég annyi, hogy itt és most még nem futott be Thanos és teljes kompániája.
Scott Lang a Polgárháború eseményeit követően meglehetősen unalmasan tengeti napjait: házi őrizetben van, szóval a bokájára szerelt jelzőkészülék miatt nem hagyhatja el a lakását, különben egyből rárontana a teljes FBI. Hank Pym és lánya, Hope azonban lehetőséget lát arra, hogy valahogy visszahozzák anyut, azaz Janet Van Dyne-t a kvantumtérből, ezért ismét összeáll az első Hangya mozi csapata, sőt ezúttal Dr. Pym lánya is szuperhősgúnyába bújik. Elképzelésüket Szellem, az aktuális kvázi szupergonosz akarja keresztülhúzni, mivel neki egészen más tervei vannak a kvantumvilággal kapcsolatban.
Spoilerek nélkül a történetről nagyjából elég ennyit tudni, hiszen már az első Hangyát sem a csavaros sztori szerettette meg velünk. Az új film is masszívan a vígjátékos elemekre épít, családi szórakozást kreál a méretváltásra képes hősök kalandjából. A két címszereplő (Paul Rudd és Evangeline Lilly) között ezúttal is működik a kémia - bár talán kevesebb emlékezetes közös pillanatot kaptak, mint az első részben. Nekem viszont most is Michael Pena volt a személyes kedvencem, az ő karakteréhez fűződik a legtöbb igazán ütős poén, de Walton Goggins is mókás középkategóriás gengszterként. Michael Douglast és Michelle Pfeiffert remek együtt látni, az egykori Macskanőn pedig pont annyit öregítettek a film kedvéért, hogy hihető legyen, három évtizedet töltött a titokzatos kvantumtérben.
Szellemet semmiképpen sem fogjuk beválogatni a legemlékezetesebb marveles gonoszok közöké, de motivációi világosak, a harci jelenetei kellően lazák, és összességében teljesen passzol az egész A Hangya és a Darázs koncepciójába. Van pár egysoros, amit én bizony a vágóasztalon hagytam volna, de azért a viccesnek szánt jelenetek túlnyomó többségénél akkor nevetett a közönség a sajtóvetítésen, mikor azt az alkotók is szerették volna. Kellenek ilyen Marvel mozik, nem lehet mindig az egész világ sorsát kockára tenni, és szereplők tucatjait mozgatni egyszerre a képernyőn. Erre a filmre még akár azokat a pajtásokat is bátran elvihetitek, akik amúgy nehezen veszik be a szuperhősös műfaj képviselőit, mivel ők elkönyvelik az egészet egy kellemes nyári akció-vígjátéknak. A kis pihenő után viszont most már tényleg csapjunk bele a nagybetűs lecsóba, jöjjön Marvel Kapitány és a negyedik Avengers mozi, úgyis mindenki arra vár.
Remélem mondanom sem kell, hogy a film végén maradjatok szépen a feneketeken. Most két stáblistás jelenetet kapunk, amelyek közül a második csak egy humoros kis jelenet, de az első nagyon fontos lesz a Marvel filmek univerzum jövőjét tekintve.
Ha egy másik véleményre is kíváncsiak vagytok, akkor olvassátok el a Puliwood kritikáját.
