Hirdetés

A Harry Potter színésznője lesz a Dűne-sorozat egyik főszereplője

|

Megtalálták a filmek előzményének szánt Dune: The Sisterhood arcait.

Hirdetés

Az HBO Max még 2019 nyarán rendelte meg a Dűne film előzménysorozatát, amely Dune: The Sisterhood címen érkezik, és a kizárólag nőkből álló vallásos-politikai csoport, a nagy hatalmú Bene Gesserit Rend létrejöttét dolgozza fel Brian Herbert és Kevin J. Anderson 2012-es regénye, a The Sisterhood of Dune alapján.

A szériáról legutóbb akkor írtunk, amikor a Csernobil című sorozat rendezője, Johan Renck váltotta a mozifilm folytatására koncentráló Dennis Villeneuve-öt a pilot epizód direktori székében, most pedig arra derült fény, hogy kik játsszák a két főszereplőt.

Hirdetés

A The Variety ugyanis úgy értesült, hogy a Legendary Television által szállított produkcióhoz leszerződtették Emily Watsont és Shirley Hendersont, akik a Harkonnen-nővéreket, Valya és Tula Harkonnent keltik majd életre. Watsont már kétszer is jelölték a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjra (az 1996-os Hullámtörésért és az 1998-as Hillary és Jackiért), Shirley Hendersont pedig leginkább a Harry Potter-széria Hisztis Mirtilljeként ismerheti a világ, de a Bridget Jones-szériában is feltűnt.

A hivatalos leírás szerint a Dune: The Sisterhood a Harkonnen-nővérek útját követi nyomon, akik egy olyan veszéllyel szembeszállva hozzák létre a Bene Gesserit rendet, amely az emberiség jövőjét fenyegeti. A The Variety beszámolója alapján a sorozat showrunnere Diane Ademu-John lesz, ő korábban olyan szériákban producerkedett, mint A Bly-udvarház szelleme, az Empire és A sötétség kora.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Dune: The Sisterhood kapcsán jelenleg nincs megjelenési dátumunk, de vélhetőleg odébb lesz még, míg belevethetjük magunkat az előzménysztoriba. A sorozatra és a 2023. november 17-re kitűzött Dűne 2-re várva viszont akár az év egyik legjobban sikerült társasjátékának, a Dűne: Impériumnak is adhatunk egy esélyt, amelyről nemrég tesztben meséltünk nektek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)