Hirdetés

A John Wick rendezője új Oscar-díj kategóriát vezetne be

|

Chad Stahelski szerint épp itt lenne már az ideje annak, hogy bővüljön a kiosztható Oscar-szobrok listája.

Hirdetés

Talán nem túlzás azt mondani, hogy jelenleg Chad Stahelski a világ egyik leghíresebb kaszkadőre, ez pedig leginkább annak köszönhető, hogy ő rendezte a John Wick széria eddigi három részét (az első filmnél még besegített neki David Leitch). Rendezői munkája mellet second unit rendezőként dolgozott az Amerika Kapitány: Polgárháborún, és a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) című filmen is, sőt utóbbi esetében ő volt a kaszkadőrök koordinátora is. Számunkra most talán a felsoroltak közül a legutolsó munkája lesz a legérdekesebb, ugyanis Stahelski a kaszkadőröknek szeretne kiharcolni épp egy Oscar-díjat.

Hirdetés

Chad Stahelski nemrég a Discussing Filmnek adott egy interjút, ahol elmondta, ha a jelmezekért és sminkekért is jár aranyszobrocska, és tulajdonképpen szinte az összes kreatív folyamat megkaphatja saját Oscar-díját, akkor nem kellene, hogy a kaszkadőrrészleget ennyire látványosan elfelejtsék. Szerinte az illetékeseknek érdemes lenne végre már megfontolni egy új, kaszkadőröket lefedő Oscar-kategória bevezetését.

Mit gondoltok a dologról, szerintetek is járna egy efféle elismerés a kaszkadőröknek, akik sokszor akár életük kockáztatásától sem riadnak vissza egy-egy látványos jelenet leforgatásának érdekében? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)