Hirdetés

Az Igazság Ligájának Snyder-féle változata nem használja Joss Whedon felvételeit

|

Zack Snyder elárulta, hogy előbb gyújtaná fel a filmet, mintsem hogy olyan felvételeket használjon, amelyeket nem ő készített.

Hirdetés

Az Igazság Ligája mozikba került verziójával sok rajongó nem volt elégedett, főleg annak tudatában, hogy Zack Snyder egy családi tragédia következtében nem tudta befejezni a munkálatokat, így a Marvel filmek világából ismert Joss Whedonnak kellett beugrania, hogy rátegye a filmre az utolsó simításokat. Több év várakozás után Snyder végre elkészítette az eredeti víziójának megfelelő filmet, a JusticeCon egyik paneljén pedig az is kiderült, hogy milyen szigorú kitételekkel tette ezt meg.

Hirdetés

Snyder elmondása szerint szigorúan kikötötte, hogy semmit nem fog használni abból az anyagból, amit Whedon készített a filmhez:

"Semmilyen körülmények között nem használnék olyan felvételt, ami a távozásom után készült. Előbb gyújtanám fel az egészet, mintsem hogy olyan felvételeket használjak, amelyeket nem én készítettem el. Ez egy ki*****tt tény."

Snyder kijelentését a fenti videóban is meghallgathatjátok, ha pedig nagyjából 31 perc köré tekertek, akkor egy új jelenetet is megnézhettek, amelyben fekete kosztümös Supermant láthatjuk és a rendező szerint az új változatban is helyet kap majd.

Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy a rendezői változat hogyan változtat majd a filmen (és persze annak a fogadtatásán), de sajnos egy darabig még várnunk kell, ugyanis a megjelenése csak 2021-ben esedékes.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)