Hirdetés

A kis hableány - Javier Bardem lehet Triton király

|

Szépen lassan kezd összeállni az élőszereplős Disney adaptáció stábja.

Hirdetés

A Variety értesülései szerint megkezdődtek a tárgyalások Javier Bardem és a Disney között arról, hogy az új A kis hableányban ő játssza majd el Ariel édesapját, a tengerek urát, Triton királyt. 

Hirdetés

A Rob Marshall által rendezett és David Magee által írt film kapcsán egyelőre ugyebár csak annyi bizonyos, hogy Halle Bailey lesz benne a főszereplő, azaz Ariel, illetve, ha minden igaz, akkor Melissa McCarthy alakítja a gonosz tengeri boszorkányt, Ursulát. Elvileg korai tárgyalások zajlanak Harry Styles és a stúdió között is, őt Eric herceg szerepére szánják. A legfrissebb infók szerint tehát ehhez a stábhoz csatlakozhat majd Javier Bardem.

Bardem egyébként nem fog unatkozni az elkövetkező években, elvégre jelenleg is forgatja a 2020-ban érkező új Dűnét, illetve ő alakíthatja majd Frankenstein szörnyetegét a Bride of Frankensteinben, ami a Universal szörnyes univerzumának második mozija lehetne, de a 2017-es A múmia fogadtatása után ennek eléggé kétséges a sorsa. 

Szerintetek illene Javier Bardemhez Triton király szerepe?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)