Hirdetés

A legfeljebb 100 ezer fős Egymillió anya csoport felháborodott a Thor: Szerelem és mennydörgés miatt, bojkottálásra szólít fel

|

A keresztény One Million Moms szerint a film LMBTQ propagandát terjeszt, mert két férfi megfogja egymás kezét, egy nő pedig kezet csókol egy másiknak.

Hirdetés

Semmilyen tudományos bizonyíték nincs arra, hogy a homoszexualitás és az egyéb szexuális kisebbségek megjelenítése, említése bármennyire is negatívan hatna a gyermekek fejlődésére vagy gondolkodására, mint azt a Fővárosi Törvényszék, valamint a Fővárosi Ítélőtábla ítélete is megerősítette nemrégiben. Persze sokan vannak, akik nem hagyják, hogy a tények összezavarják őket, és nem lehet őket tévképzeteikből kizökkenteni.

Az amerikai One Million Moms keresztény szervezet, aminek felfelé kerekítve is maximum 100 ezer támogatója lehet, de a GLAAD szerint egyetlen anyuka áll az egész mögött, most a Thor: Szerelem és mennydörgésbe állt bele. Szinte minden hónapban talál(nak) valamit, amibe bele tudnak kötni - hol a egy káromkodásban látják a világ hanyatlásának okát, hol az LMBTQ közösség tagjainak - egyébként egyáltalán nem megbotránkoztató - megjelenítését érzik túl soknak.

Hirdetés

Most a Thor: Szerelem és mennydörgésbe kötöttek bele több ponton is, konkrétan az alábbiakat sérelmezték (enyhe spoilerek jönnek):

  • "Egy földönkívüli karakter, Korg megemlíti, hogy két apja van, aztán kézszexel fajának egy másik tagjával" - ehhez azt érdemes tudni, hogy a "kézszex" sima kézfogás, mivel Korg fajának tagjai mind férfiak, és úgy szaporodnak, hogy tűz körül, kézenfogva ücsörögnek.
  • "A biszexuális istennő, Valkyrie király megcsókolja egy másik nő kezét, hogy kifejezze érdeklődését."
  • "Egy asgardi gyermek gendersemleges nevet szeretne magának"
  • "A meleg romantikus feszültség Thor és Űrlord között egyértelmű, de viccként kezelik" - Erről amúgy mit gondoltok?

Valahogy az öldökléssel, az istenekkel (eleve azzal, hogy nem egy van, hanem több) nem volt bajuk, és úgy is az LMBTQ emberek felülreprezentáltsága miatt rettegnek, hogy a film eseményeinek középpontjában Thor és Jane kapcsolata áll, ők megy ugye egy heteroszexuális pár.

A 1MM petícióját tízezren írták alá, ami még messze van az egymilliótól.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)