Hirdetés

A legmagasabb szintről erősítették meg, hogy jön az új Pókember film

|

Ha eddig nem volt elég biztos, most már mérget is vehetünk a kedvenc hálószövőnk mozis visszatérésére.

Hirdetés

A tavaly megjelent Pókember: Nincs hazaút mesteri ügyességgel játszott a nosztalgiára fogékony mozinézők érzelmeivel, egyetlen sztoriban hozva össze Tom Hollandet és a karakter korábbi filmes megformálóit. Az eredmény 1,9 milliárd dolláros bevétel, amivel a Nincs hazaút minden idők hatodik legsikeresebb produkciója lett.

A számok tükrében valószínűleg egyetlen ember sincs, aki ne vette volna biztosra a folytatás érkezését, ha pedig mégis akadt ilyen, immáron teljes bizonyossággal csatlakozhat a hívők táborához.

Hirdetés

Nemrég ugyanis maga Tim Rothman, a Pókember filmes jogait birtokló Sony Pictures vezérigazgatója erősítette meg, hogy láthatjuk még a hálószövőt a mozivásznon. A CEO a The Hollywood Reporternek adott interjút, amelyben ez a kérdés is szóba került, a válasz pedig nem hagyott kétséget a következő lépést illetően:

"Még szép. Hogy mikor számíthatsz rá, azt nem tudom. Ne szolgáljuk fel a bort, amíg nem jött el az ideje."

- nyilatkozta Rothman. Arra tehát sajnos nem tért ki a vezető, hogy mikor kerülhet sor a visszatérésre, de néhány hete szárnyra kapott egy pletyka, mely szerint Tom Hollanddel készül a következő film is, és 2024 második negyedévében fog befutni a mozikba.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Készpénznek persze csak a hivatalos bejelentéssel is megtámogatott dolgokat érdemes venni, például azt, hogy nemrég több szolgáltatónál is nézhetővé vált a Pókember: Nincs hazaút gyűjtői kiadása, ami 11 percnyi extra játékidővel toldja meg Holland, Garfield és Maguire közös bevetését.

 

  

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)