Hirdetés

A Lego kaland 2 kritika - csillámból több, szórakozásból kevesebb

|

A Lego kaland második része sajnos minden téren hatalmas visszalépés az első epizódhoz képest.

Hirdetés

2014-ben az első A Lego kaland azért lett akkora siker és azért okozott a legtöbbek számára kellemes meglepetést, mert jóval többet tudott nyújtani bugyuta önreklámnál, kicsik és nagyok együtt tudtak nevetni, szórakozni rajta. Egyáltalán nem könnyű egy olyan animációs mozit összepattintani, amit apa, anya és a gyerekek is egyaránt ugyanannyira fognak élvezni, de Chris Miller és Phil Lord filmje pontosan ilyen lett. Nos, a folytatásnál ez a bravúr finoman szólva sem jött össze.

Hirdetés

Miller és Lord ezúttal csak a forgatókönyvért feleltek, illetve produceri teendőket láttak el, de a rendezői székbe már Mike Mitchell csüccsent be. Nem könnyű pontosan megfogni, hogy melyikük hibája is konkrétan az, hogy ennyire félrecsúszott A Lego kaland 2, de talán mindenki kivette ebből kissé a részét. 

Maga a sztori pontosan ott folytatódik, ahol az első rész végén elbúcsúztunk a csapattól: megérkeztek a Duplo játékok és pusztítani kezdtek a városban. Éveken át tartó folyamatos támadásaiknak köszönhetően egy kietlen, poszt-apokaliptikus világgá vált a környék, ami simán elmenne egy Mad Max mozi díszletének is. Persze Emmet még most gyermeki naivitással áll hozzá a világvége hangulathoz, hamarosan azonban be kell keményítenie, mivel egy fura páncélos űrcsaj elragadja a barátait. A lányos Legók fogságában sínylődő csapat kimentése lesz tehát Emmet nagy feladata, ebben pedig egy menő kalandor, Rex Nemremex lesz segítségére. 

Bár a kötelező fordulat nem hiányzik a film végéről, ezt azért éppen elég serényen rágják útközben is a szánkba, így valószínűleg még a kicsik sem fognak meglepődni rajta. Gyerekekkel zsúfolásig megtömött teremben néztük A Lego kaland 2-t, a vetítés közben pedig végig azon gondolkodtunk, hogy remélhetőleg legalább ők élvezni fogják a látottakat. Nyilván azért tudtak szórakozni a kicsik, de hatalmas nagy nevetés leginkább csak akkor tört ki, mikor Looney Tunest jelenetek jöttek, például felrobban valaki, majd füstös képpel elterült. Az írott poénok azonban nem találtak be, nem csak mi fészkelődtünk a székekben, hanem a kicsik kacaja is elmaradt, simán lementek tíz percek az egyébként cseppet sem rövid filmből úgy, hogy csendben ült mindenki - és persze ezek épp nem drámai pillanatok voltak, elvileg nevetnünk kellett volna. 

Pont az hiányzik most, amiben az első rész zseni volt: ezúttal a film 99%-as csak a gyerekekhez szól, a maradék 1%-on pedig igaz, hogy a felnőttek fognak nevetnie egy jót, de ezeknél a jeleneteknél meg a gyerkőcök fognak zavartan pislogni, mivel semmit nem értenek majd az egészből. Itt sem szeretnék spoilerezni, pontosan tudni fogjátok, hogy mikre gondolok, ha beültök A Lego kaland 2-re - amit most jó szívvel tényleg csak akkor tudok ajánlani, ha egy gyerek vagy kistesó is megy veletek, legalább neki legyen értékelhető az élmény. Logikai bukfencekből sincs egyébként hiány, amiket a film is lát, de vállrándítással fittyet hány rájuk. Itt is a célcsoport pontos belövése látszik, illetve az, hogy a készítők szerint a gyerekeket ez nem zavarja egyáltalán. 

A film végén szerencsére most sem marad el a tanulság, amiből jut egy egyszerűbb a kicsiknek és egy kicsit komplexebb azoknak a felnőtteknek, akikben lakozik még gyerek és esetleg ezt túlzottan direkt módon szeretnék elfojtani. Legalább itt tudott korosztálytól független maradni A Lego kaland 2. Illetve talán még ott is, hogy életkortól függetlenül fogjuk a moziból kilépve szinte azonnal elfelejteni a betétdalokat, amikből indokolatlanul sok volt. A Minden szupi szupert lehet gyűlölni és imádni, de az biztos, hogy azonnal az ember fülébe mászik és nehezen lehet majd onnan erőszakkal eltávolítani. Most azonban még csak ennek közelébe sem tudott érni egyetlen nóta sem, ami különösen azért ciki, mert az egyik dalnak Catchy Song a címe - a magyar szövegére már nem is emlékszem, ennyire felejthető volt. 

Az első A Lego kalandot bármikor szívesen újranézem, sőt pár év múlva szerintem a kislányommal együtt pörgetem majd újra és újra. Nagyon reméltem, hogy hasonló lesz majd a folytatás is, de hatalmasat csalódtam. Ha ennyit lehet már csak kipréselni az alapötletből, akkor egyedül abban reménykedem, hogy nem akarnak majd A Lego kaland 3-at is csinálni, mert ilyen minőségben erre semmi szükség sincsen. 

Készítettünk a film kapcsán egy videós kibeszélőt is, ezt ide kattintva találjátok meg. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)