Hirdetés

A magyar mozikba is eljut és folytatást is kap a micimackós horror

|

A legtöbb országban még be se mutatták a Micimackó: Vér és méz című produkciót, de az alkotók már a második részt tervezgetik.

Hirdetés

Izgatottan vártuk, hogy Micimackó közkincsé válása következtében milyen új, eddig nem látott megközelítésben találkozhatunk Alan Alexander Milne karaktereivel, ám arra aligha készülhettünk fel, hogy a jövő egy vérben és mézben megforgatott, nem éppen a műfaj csúcsának ígérkező horrort hoz el nekünk a Winnie the Pooh: Blood and Honey képében.

A merőben szokatlan témájú alkotást (Micimackó és Malacka teljesen begőzöl és ámokfutásba kezd, miután a felnőtté válás útjára lépett Róbert Gida évekre magukra hagyja őket) egyelőre csak Mexikóban láthatták az érdeklődők, de mint arról a Filmsor.hu beszámolt, rövidesen a magyar mozikba is eljut, a Micimackó: Vér és méz vetítéseire március 2-ától ülhetünk be.

Hirdetés

De van más hírünk is, aminek az érdeklődők örülhetnek: Rhys Frake-Waterfield, a projekt ötletgazdája, aki Bambi és Pán Péter történetét is horrorként készül újraálmodni, bejelentette, hogy Micimackó visszatér egy második körre, azaz folytatást kap a Vér és Méz. Ennek részleteiről még semmit sem tudunk, a plakát szövege (Összegyűlnek a barátok... Hogy bosszút álljanak...), valamint a vérrel összekent kettes szám azonban egyértelművé teszi, hogy a folytatás is korhatáros lesz.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)