Hirdetés

A Marvel az Örökkévalókkal már nem játssza el azt, amit a Fekete Özveggyel még megtett

|

Változik a Marvel/Disney stratégiája, az Eternals (Örökkévalók) és a Free Guy is "klasszikus" bánásmódban részesül.

Hirdetés

Még javában dúl a balhé a Fekete Özvegy párhuzamos premierje, vagyis mozikban és a Disney+ streamingplatformon történt egyidejű bemutatása miatt (amiért ugyebár Scarlett Johansson perre ment, mivel kb. 50 milliót bukhatott el), de közben már a stúdió következő filmjei kezdenek érkezni. Jelen pillanatan pedig nagyon úgy fest, hogy teljes hátraarcot fog nyomni a Disney, és vége a párhuzamos bemutatóknak.

Azt már korábban is tudtuk, hogy a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája és a Free Guy klasszikus bemutatót kap, és a mozis premiert követ 45 nap után kerülhetnek fel streamigplatformokra ezek a filmek. Most viszont kiderült, hogy az Eternals (Örökkévalók) is ugyanilyen bánásmódban részesül. 

Hirdetés

Mindezt persze sejteni lehetett, mivel az említett két film az Örökkévalók előtt érkezik, viszont simán benne volt a pakliban, hogy a Disney a koronavírus delta variánsának terjedése miatt kicsit óvatosabb lesz. Most viszont az olimpia alatt futó reklámokban konkrétan ki lett mondva, hogy kizárólag a mozikban mutatkozik majd be az Örökkévalók. 

Nyilván a korábbi tervek bármikor borulhatnak, de egyelőre egyáltalán nem úgy fest, hogy a Disney-nek nagyon bejött volna a párhuzamos premier ötlete, és történjék bármi a világban, könnyen lehet, hogy inkább nem fogják erőltetni ezt a modellt. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)