Hirdetés

A Marvel Comics átírja Űrlord eredetét, mostantól biszexuális a karakter

|

150 évet töltött egy furcsa világban, itt szeretet bele egyszerre egy férfiba és egy nőbe.

Hirdetés

Ha Űrlordra, avagy az eredeti angol neve szerint Star-Lordra gondoltok, akkor biztosan nektek is a galaxis egyik legnagyobb nőcsábásza jut eszetekbe. Nos, a képlet kicsit megváltozott a jelenleg is futó Guardians of the Galaxy képregénysorozat legújabb, szám szerint kilencedik füzetében.

Az aktuális történet (melyben immár sokadszorra írják újra a hős eredetét) szerint Peter Quill, azaz Űrlord egy Morinus nevű különleges világon rekedt mintegy 150 esztendőre, a 12. évben pedig gyakorlatilag elfogadta azt, hogy immár ez a fura hely az otthona, és összejött azzal a két másik humanoiddal, akik szintén itt éltek. Egy férfival és egy nővel.

Hirdetés

Poliamoriára épülő kapcsolat jött létre között. Ez "többszerelműség"-et jelent, vagyis nem két tag alkot egy párt, hanem egyszerre többen szeretik egymást. Jelen esetben egy nő és két férfi. Az alábbi képen is látható két új szereplő, Aradia és Mors lesznek (vagy tulajdonképpen inkább voltak, hiszen a 150 év letelte után nyilván visszatér Űrlord oda, ahová tartozik) tehát az új szerelmei a Marvel hősének, aki innentől fogva biszexuálisnak tekinthető. 

Csak hogy világos legyen: a szóban forgó képregényből származó kivonaton Űrlord a hosszú hajú, szakállas fickó

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)