Hirdetés

A Marvel folytatja a Warhammer 40,000 univerzumának kibővítését

|

Vadonatúj minisorozat indul, amelynek középpontjában az Adepta Sororitas harcosnői állnak.

Hirdetés

Megjelenése óta elképesztően kibővült már a Games Workshop által létrehozott Warhammer 40,000 sötét univerzuma, hiszen a táblajátékok mellett például temérdek videojáték és könyv is készült már ehhez a világhoz.

Korábban pedig még a legendás Marvel is megjelentetett egy képregénysorozatot a franchise-hoz, nemrég pedig egy újabb ilyen projektről rántotta le a leplet, szóval a kiadó még tovább fogja bővíteni a sci-fi univerzumot a jövőben.

Hirdetés

A Warhammer 40,000: Sisters of Battle című, ötrészes minisorozat ezúttal nem egyetlen legendás figuráról szól majd, hanem az emberiség sorait erősítő, női tagokból álló Adepta Sororitas egy alakulatáról, amit Canoness Veridyan vezet. A történet szerint a csapat egy viszonylag könnyűnek ígérkező misszióra indul a Siscia bolygóra, ám természetesen olyan dolgok történnek majd, amire valószínűleg nem nagyon készültek fel a hölgyek, köztük Novitiate Ghita, aki jó eséllyel fontos szereplője lesz majd a kalandnak.

A Sisters of Battle első felvonása a tervek szerint augusztus 18-án lesz elérhető. Ha pedig ez a sorozat is sikeres lesz, akkor benne van a pakliban, hogy a jövőben még több hasonló projektet hoz nekünk a Marvel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)