Hirdetés

A Marvel már A Jedi visszatér előtt leleplezte az Ewokok létezését, és sok mást is

|

Nem csak az Ewokokat, más eseményeket is jóval a filmek előtt csempésztek a képregényekbe a Marvel történetírói.

Hirdetés

A Marvel klasszikus Star Wars képregényei véletlenül jóval A Jedi visszatér előtt mutatták be a rajongóknak az Ewokokat és az Endort is. Amikor az 1981-es Marvel képregényben a lázadók új bázis után kutattak, úgy döntöttek, hogy az Arbrán hozzák létre a központjukat. A bolygót látszólag nem intelligens élőlények lakták, hamar kiderült azonban, hogy a látszat csal.

Ezt az alapot használták A Jedi visszatérhez is, csak épp az Arbra helyett a filmben az Endor holdja volt a helyszín.

Hirdetés

A Star Wars #55-ben, amit David Michelinie és Walter Simonson készített, az Ewokok is feltűntek; buta, de aranyos lénynek voltak ábrázolva, hamar kiderült azonban róluk, hogy nagyon is fejlettek és intelligensek, akik telepatikusan képesek kommunikálni egymással. Ahogy azonban a bolygó, úgy ezek a kis szőrmókok is más néven szerepeltek, 1981-ben még Hoojibként ismerhette őket a világ.

Nem ez volt azonban az egyetlen hasonlóság a Marvel képregényei és a később érkező filmek között. A Star Wars füzetekben például mielőtt a lázadók letelepedtek volna az Arbrán, elpusztították a Tarkint, amit a Marvel történetírói a második Halálcsillagként akartak kezelni a képregényekben, ezt azonban a Lucasfilm indoklás nélkül elutasította. A harmadik kiadásban Darth Vader egy fiatal, az erőre érzékeny fiút manipulál, hogy csatlakozzon a rohamosztagosokhoz, és ezzel titokban a sithekhez, egy olyan párbeszéddel, ami tökéletesen egybevág az előzménytrilógia eseményeivel.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)