Hirdetés

A Marvel tényleg máshonnan lopta Vasember páncéljának dizájnját?

|

A Horizon Comics alapítói pert indítottak, mivel szerintük a Marvel több film esetében is az ő képregényeikből vettek át elemeket.

Hirdetés

Ahogy a képregényekben, úgy a Marvel filmes univerzumában sem csak egyetlen páncélban feszített Tony Stark, aki saját alkotásai mellett a Bosszúállók-filmekben is elég változatos öltözékekben hősködött.

Az nyilván nem túlságosan problémás, ha a film mögött álló tervezők a hivatalos Marvel-képregények alapján alkotják meg egy-egy karakter megjelenését, az viszont már más tészta, ha egy teljesen másik cég dizájnjait nyúlják le, és lehetséges, hogy pontosan ez történt korábban.

Hirdetés

Egy kanadai képregényvállalat, a Horizon Comics és két alapítója, Ben és Raymond Lai beperelték a Disney-t és a Marvel Entertainmentet, mivel szerintük az MCU készítői több alkalommal is ellopták bizonyos dizájnjaikat a Vasember-, a Hangya-, illetve a Bosszúállók-filmekhez. A sztori megértéséhez érdemes tudni, hogy a 2000-es évek elején az Image Comics kiadott egy Radix című képregénysorozatot, aminek a sikere után a Marvel jelenlegi főszerkesztője munkát ajánlott a Lai testvéreknek, akik viszont visszautasították az ajánlatot. Később aztán a jelek szerint meggondolták magukat, mivel mégis dolgoztak Hulk- és X-Men-képregényeken.

A Lai testvérek vádja szerint a Vasember 3-ban látott egyik öltözék meglepően hasonlít a Radix egyik szereplője, Caliban által viselt páncélra. Emiatt már 2013-ban is beperelték az USA-ban a Marvelt, de azt később részlegesen elutasították, ám a film posztere miatt tovább folyhatott a jogi hercehurca, amit végül 2019-ben a Marvel nyert meg.

Az új, Kanadában indított per szerint a Marvel nem hagyta abba a dizájnok eltulajdonítását. A Horizon Comics alapítóinak egészen pontosan a Bosszúállók: Végtelen háború című filmben látott Vasember-páncéllal van problémájuk.

Sőt, a vádak szerint még A Hangya és a Darázs kapcsán is lopás történhetett, méghozzá a Radix 2 egyik karakterének megjelenését másolhatta le a Marvel.

Egyébként korábban az MIT is lemásolta a Radix egy karakterét, de mivel később nyilvánosan bocsánatot kértek, és elismerték a hibájukat, ezért a Lai fivérek alapítói nem indítottak pert ellenük. A Horizon Comics alapítói szeretnének pontot tenni a Marvel jogsértéseinek végére, mivel értelemszerűen nem adtak engedélyt a dizájnok felhasználására. Kártérítést várnak a képregényóriástól, ugyanis állításuk szerint komoly kár éri őket ez az egész ügy miatt, és még a művészi munkából való megélhetésre is hatással van.

Szerintetek jogos a Lai fivérek pereskedése? Mit gondoltok, hogyan végződhet az újabb jogi hercehurca?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)