Hirdetés

A Netflix egyik vezetője szerint soha nem kaszáltak el sikeres sorozatot

|

Ted Sarandos igyekezett megmagyarázni, hogy mi vezet náluk a végső döntésig.

Hirdetés

Bár tavaly a Warner Bros. Discovery új vezetőségének döntéseitől és ennek hatására az elgáncsolt projektektől, az HBO Maxról lekerülő tartalmaktól volt hangos a sajtó, azonban ne feledkezzünk meg a már 15 éves Netflix kaszáiról sem, ugyanis tavaly számos produkciónak mutattak ajtót.

Köztük volt például az Űrhadosztály és a Resident Evil is - ezeket még az sem tudta megmenteni, hogy előbbi olyan ismert arcokat vonultatott fel, mint Steve Carrell, John Malkovich és Lisa Kudrow, utóbbi pedig egy olyan nagy franchise-hoz tartozik, mint az élőhalottaké. 

Hirdetés

Bármennyire is úgy tűnik az egyes tartalmak kedvelőinek, hogy ezek a döntések random történnek, nem így van. Ezt Ted Sarandos, a Netflix társ-vezérigazgató árulta el a Bloombergnek, amikor reagált azokra a kritikákra, ami akkor érte őket, amikor már egy évad után elkaszáltak egy show-t vagy éppen egy-egy rajongói kedvencet fejeztek be idő előtt. Az előfizetők nem restek közösségi kampányokat is indítani a szeretett sorozatuk megmentésére, de Sarandos szerint jó okkal tesznek úgy, ahogy: 

"Soha nem kaszáltunk el sikeres műsort. Sok ilyen műsor jó szándékú volt, de nagyon kis közönséghez szólt, nagyon nagy költségvetésből. A kulcs az, hogy képesnek kell lenned arra, hogy kis költségvetéssel kis közönséghez, nagy költségvetéssel pedig nagy közönséghez szólj. Ha ezt jól csinálod, akkor ezt örökké tudod csinálni."

A Netflix általában a megtekintett órák összesített számát vizsgálja a sorozatoknál, és nem a kritikai fogadtatás alapján dönt a műsorokról. Ezt olyan dolgokkal vetik össze, mint például az elkészítésének költségei, valamint a streaming platform Top 10-es listáin való szereplése. Emiatt pörög továbbra is a Stranger Things, A korona és a Vaják, és nem folytatódik például az 1899.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)