Hirdetés

A Netflix fel akarja vásárolni a Charlie és a csokigyár írójának teljes életművét

|

Igen költséges lépésre készül a piacvezető streamplatform, hogy megerősítse pozícióját.

Hirdetés

Bloomberg jelentése szerint Netflix nem kevesebbre szánta el magát, mint hogy felvásárolja a legendás regényíró, Roald Dahl könyveinek jogait. Dahl munkái között olyan, a magyar közönség számára sem ismeretlen klasszikusokat találunk, mint a Charlie és a csokigyár, a Matilda, a James és az óriásbarack, vagy a Boszorkányok (ez utóbbit már kétszer is megfilmesítették, tavaly épp Anne Hathaway főszereplésével).

Alapvetően nem kérdés, hogy miért akarna ráharapni egy filmeket és sorozatokat gyártó szolgáltató egy ilyen felhozatalra, de itt most a Netflixről beszélünk, ami működése során tíznél is kevesebb IP-re tette rá a kezét. A tervezett akvizíció jóval nagyobb lenne, mint bármi, amivel a cég eddig próbálkozott.

Hirdetés

Három évvel ezelőtt a Netflix bejelentette, hogy készülőben van néhány film és animációs széria, amelyek alapját Dahl életműve képezi. Az akkori beszámolók 500 millió és 1 milliárd dollár közé tették a megállapodás értékét. Hogy a felvásárlás következtében mekkora összeg cserél majd gazdát, az egyelőre nem ismert, ám miután Dahl írásait 250 millió példányban keltek el világszerte, valószínűleg mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Netflixnek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)