Hirdetés

A Ront alakító Rupert Grint csak az első 3 Harry Potter-filmet látta

|

A Ront Weasley-t játszó színész kicsit lemaradt a szériával, de hamarosan pótolhatja a mulasztást.

Hirdetés

Könnyen öregnek érezhetjük magunkat, ha eszünkbe jut, hogy az utolsó Harry Potter-film, a Halál ereklyéi második része már lassan 10 éve került a mozikba. J.K. Rowling varázslós univerzuma azóta sem pihen, jelenleg például egy sorozat is készülőben van, a fő sztorin pedig valószínűleg már mindenki végigszaladt, akit érdekelt.

A jelek szerint viszont nem tartozik az utóbbiak halmazába a filmekben Ron Weasley-t alakító Rupert Grint, aki a Varietynek adott interjúban árulta el, hogy csupán az első három részt látta, s azokat is csak a premiereken. A 32 éves színész tehát 2004 óta hanyagolja a szériát, ám most úgy véli, hogy már nem sokáig kerülgetheti a forró kását, mivel a lányával kénytelen lesz átrágni magát az összes epizódon.

Hirdetés

Elsőre ugyan furcsának tűnhet, hogy Grint sosem vette a fáradságot az őt ismertté és vagyonossá tevő filmek megtekintésére, ám valójában kicsit sem ritka, hogy egy színész nem szívesen nézi vissza a saját alakításait. Közismert példája ennek a mostanság komoly gondokkal küzdő Johnny Depp, de említhetjük Jared Letót és Meryl Streepet is.

Grint esetében ráadásul az is a Potter-maraton ellen szólhat, hogy a filmek többségét lényegében tinédzserként forgatta, és hát sokan még egy családi felvétel láttán is kényelmetlenül érzik magukat, ha felbukkan az ifjabbik énjük. Az essexi színész legutóbb egyébként a 2015-ös Holdjárókban tűnt fel a mozivásznon, az Apple TV+-on futó Servantben pedig jelenleg is szerepel.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)