Hirdetés

A Simpson család Apujának szinkronhangja bocsánatot kért, amiért rasszistának tűnhet alakítása

|

Hank Azaria szerint az animációs sorozatoknak az etnikai karakterek hitelesebb reprezentációjára lenne szükségük.

Hirdetés

Tavaly kisebb vihart kavart, amikor A Sipmpson családban az indiai származású Apu Nahasapeemapetilont megszólaltató Hank Azaria 30 év után lemondott a sokak által bántóan sztereotipnak vélt szerepről. A döntését később évekig húzódó gondolkodás eredményének nevezve a The New York Timesnak elmondta, hogy egyszerűen nem akart már részt venni a karakter életre keltésében.

A színész ennek ellenére nem hagyta el a produkciót, hiszen máig az ő hangján szólal meg például a csapos Moe Szyslak is, az "Apu-ügy" viszont továbbra is viták tárgyát képezi a rajongók körében. Azaria azonban hajthatatlannak tűnik, s több mint egy évvel a döntése után nemrég az Armchair Expert podcastben kért bocsánatot, amiért a karakter megformálásával részt vállalt a "rendszerszintű rasszizmus" fenntartásában.

Hirdetés

"Egy részem úgy érzi, hogy az ország minden egyes indiai emberétől személyesen kellene bocsánatot kérnem, és néha meg is teszem, amikor úgy adódik."

- mondta a színész a műsorban. Azaria meg is ragadta az alkalmat, és elnézést kért a podcast egyik műsorvezetőjétől, az Emmy-díjra jelölt Monica Padmantól, aki szintén indiai származású.

A színész továbbá arra is kitért, hogy szerinte az animációs sorozatokban az etnikai karaktereket olyan személyeknek kellene megszólaltatniuk, akik reprezentálják az adott figurákat, tehát a Latin-amerikaiakat Latin-amerikaiaknak, a feketéket feketéknek, stb.

"Így sokkal hitelesebb, hiszen beleviszik a saját tapasztalataikat, és a munkát sem vesszük el azoktól, akiknek nincs elég."

-indokolta álláspontját. Azaria egyébként végül annak hatására döntött Apu szerepének feladása mellett, hogy 2017-ben sokan kikeltek ellene a The Problem with Apu (A gond Apuval) című dokumentumfilm miatt, ami a karakter által reprezentált sztereotípiák hatását járta körül.  

A színész ennek kapcsán elmondta, hogy a felé irányuló dühre régebben maga is dühvel reagált volna, ám az Anonim Alkoholisták tagjaként szerzett tapasztalataiból tudta, hogy ezúttal "be kell fognia".

"Ha nem lettem volna józan, nem kellett volna sok bor ahhoz hogy egy érzésekkel túlfűtött estén ellőjek egy tweetet, amit éppen indokoltnak éreztem volna. De nagyon örültem, hogy volt egy működő rendszerem, amelyben láttam ennek a következményeit."

Azaria a történtek ellenére úgy véli, hogy Apu karaktere jó szándékkal született, de szerinte ez még nem jelenti, hogy a figura megteremtése nem járt valós negatív következményekkel, melyekért ő maga is felelős.

A színész döntése óta a sorozat egyébként pihenteti a Kwik-E-Mart tulajdonosát, s egyelőre nincs is hír arról, hogy ki lehet az új szinkronhangja. Visszatérése azonban valószínűsíthető, a karaktert megalkotó Matt Groening ugyanis nemrég úgy nyilatkozott a USA Todaynek, hogy nagy terveik vannak Apuval.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)