Hirdetés

A The Boys 3. évada végigvezet bennünket a Vought múltján

|

Ugyan már a második évad is sokat elárult a cég történelméből, a sorozat írói ezt még jobban kibontják majd a folytatásban.

Hirdetés

Az Amazon nagy sikerű sorozatának harmadik évada már nagy erőkkel készül, és amíg a kamerák pörögnek, addig a stáb tagjai a jövőről mesélnek.

A showrunner, Eric Kripke egy a The Illuminerdinek adott interjújában elejtett pár apró részletet a sztori irányát illetően. Amellett, hogy rengeteg új karaktert fog bemutatni, Kripke-nek az is célja, hogy megismertesse velünk a '60-as, '70-es és '80-as évek Voughtját is.

Hirdetés

A The Boys harmadik felvonásának egyik főbb szereplője Soldier Boy (nem túl burkolt Amerika Kapitány karikatúra) lesz, de nem csak őt, hanem csapatát, a Paybacket is megismerhetjük majd.

"Ott van például Laurie Holden Crimson Countesse és még egy rakat más Payback hős is. Megnézzük, hogy hogyan is nézett ki a Seven még a Seven létezése előtt. Milyen volt az élet a Voughtnál? Hogyan alakult a cég története a '60-as, '70-es és '80-as években? Beleáshatunk végre a világunk múltjába, ami egy nagyon szórakoztató része az egésznek."

Az eddigi interjúkból úgy tűnik, hogy a Paybackből egy múltbéli szuperhős csapatot fognak csinálni, ami komoly eltérés a képregényekhez képest. A Payback eredetileg azokból a hősökből állt, akiket nem vették be a Sevenbe, és a Sevennel egy időben létezett.

Érdekes változtatás ez, kíváncsian várjuk majd az eredményét.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)