Hirdetés

A Tiger Kingből ismert Joe Exotic állatkertje most a legnagyobb ellenségéhez került

|

Carole Baskin szerezte meg Joe Exotic állatkertjét, Jeff Lowe is hoppon maradt.

Hirdetés

A Tiger King: Murder, Mayhem and Madness című Netflix minisorozat nem csak Joe Exotic különös életét tárta fel, komoly szerephez jutott Carole Baskin ellentmondásos múltja is. Baskin hamarosan komoly vádakkal nézhet szembe, most viszont még örülhet, ugyanis a bíróság neki ítélte Joe Exotic egész állatkertjét, a G.W. Exotic Animal Memorial Parkot. 

Hirdetés

Az évek során Exotic és Baskin rivalizálása egészen odáig fajult, hogy a férfi végül a vádak szerint felbérelt egy bérgyilkost Baskin megölésére. Többek között ezzel is foglalkozik a Netflix dokusorozata, az pedig már az első epizódból kiderül, hogy Joe Exotic végül mindezért börtönbe került, jelenleg is büntetési idejét tölti. Szintén részletesen foglakozik a sorozat a kettejük közötti hosszú pereskedéssel, ami első körben azért indult el, mert Exotic saját állatkertjében Baskin parkjának, a Big Cat Rescu-nak a hivatalos logójához kísértetiesen hasonlító grafikákat kezdett használni. 

2013-ban ezért 1 millió dolláros kártérítést kellett volna Exoticnak kifizetnie, de erre nem került sor. Három évvel később újabb per következett, ekkor Joe Exotic anyját perelte be Baskin, szerinte ugyanis Exotic nem szabályos módon ruházta át anyjára az állatkert tulajdonjogát - értelemszerűen így azt akarta megúszni, hogy fizetésképtelensége miatt a kártérítést úgy oldják meg a hatóságok, hogy elveszik tőle a parkot. 

A G.W. Exotic Animal Memorial Park jelenleg Joe Exotic korábbi üzlettársának, a hasonlóan kétes figurának tűnő Jeff Lowe-nak a kezében van, de a most kihirdetett bírói döntés értelmében végül Carole Baskin juthat hozzá az állatkerthez. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)