Hirdetés

A Titans sorozat sztárja szívesen felhúzná az egyik Marvel-karakter jelmezét

|

A Titánokban Csillagfényt alakító Anna Diop nem bánná, ha az X-Men csapat tagja lehetne, és annak egyik legkedveltebb karakterét formálhatná meg.

Hirdetés

Az HBO Maxon futó Titánok sorozat vegyes fogadtatásban részesült ugyan, de elsődlegesen nem a színészek miatt. A sötét hangulat és az írás furcsaságai sokunk szemeit megforgatták, de Anna Diop alakításával alapvetően sosem volt. A Csillagfényt játszó színésznő karaktere egy picit fura, de nem Anna miatt.

A színésznő több projekten is dolgozik jelenleg, és a Nanny című filmje kapcsán adott is egy interjút a Slash Filmnek, a beszélgetés során pedig a szuperhősök témája is előkerült.

Hirdetés

Ugyan Anna számára Csillagfény is egy fontos karakter, Vihart is szívesen elvállalná, ha lehetősége adódna rá. Úgy tűnik, hogy a Nanny rendezőjével, Nikyatu Jusuval már tárgyaltak is erről.

"Nikyatu és én folyton fenyegetőzünk azzal, hogy megcsináljuk majd mi a Vihart. Ha ő lenne a kormánynál, akkor abból valami különleges lehetne. Folyton beszélgetünk erről."

Azt nyilván nem Anna vagy Nikyatu fogja eldönteni, hogy összerakhatják-e az X-Men filmet. Az MCU mesélői már elkezdték belengetni a mutánsokat, de a hivatalos bemutatkozásuk még valószínűleg évekig várat magára. Ettől függetlenül mi szívesen megnéznénk, milyen Anna Diop mint Ororo Monroe jelmezében.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)