Hirdetés

A török nézők a földbe döngölik a Moon Knightot

|

Csak egy apró utalás kellett, hogy beinduljon a gyűlöletcunami a Marvel legfrissebb minisorozata, a Moon Knight ellen.

Hirdetés

Nemrég debütált a Disney+ streaming platformon a Marvel legújabb szuperhősös sorozata, a Moon Knight, a nyitány alapján pedig egy kifejezetten ígéretes, az MCU-s alkotásoktól megszokottnál jóval komorabb szériát kaptunk.

Az Oscar Isaac főszereplésével készült produkció azonban máris review bombing, azaz az értékelése tömeges lerontásának áldozata lett az IMDb-n, miután kiakasztotta a török nézőket egy rövid utalással.

Hirdetés

A pilot elején az Ethan Hawke által játszott főgonosz felsorol néhány szörnyűséget, amit megakadályozhatott volna egy jelenleg csapdában sínylődő egyiptomi istenség, Ammit. Ezek között pedig az örmény népirtást is megemlíti.

A török kormány a mai napig nem ismeri el, hogy az 1915 és 1917 között zajlott, becslések szerint 600 ezer - 1,5 millió ember életét követelő történelmi esemény genocídium lett volna, és rendszeresen tiltakozik ellene, ha a nagy nyilvánosság előtt így említik. A review bombing mögött ezért a török közönség felháborodása sejthető.

Cikkünk írásakor a 32 ezer értékelésnél járó sorozat már csaknem ötezer 1 csillagos kritikát kapott az IMDb-n. A 9,1 csillagos értékelésről induló Moon Knight ezzel egészen 7,5-ig csúszott, ami ugyan önmagában egyáltalán nem rossz eredmény (A Sólyom és a Tél Katonája bombázás nélkül sem áll ilyen jól), de ettől még nem lesz kevésbé elkeserítő a jelenség.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Annál is inkább, mert a felhasználók elsöprő többsége 8-9-10 csillaggal jutalmazta a Holdlovag debütáló epizódját, a WandaVision- és a Hawkeye-sorozatokkal összevetve pedig ordít a review bombing hatása az új széria grafikonjáról. Az internetszerte közel sem példa nélküli eset miatt most ismét sokan sürgetik, hogy az IMDb tegyen valamit a hasonló akciók ellen, de a portál eddig tanúsított hozzáállása alapján nem látszik nagy esély a szigorúbb fellépésre.

Holdlovag képregényes múltját egyébként nemrég egy videóban foglaltuk össze:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)