Hirdetés

A Venom 2 - Vérontó második szinkronos előzetesében tombol az új ellenség

|

A sokat tologatott Venom folytatás végre a mozikba kerül.

Hirdetés

Az első Venom nem váltotta meg a világot, de az Eddie Brock/Venom páros volt annyira megnyerő, hogy egy folytatást könnyen fel lehessen építeni rájuk.

A gond az, hogy a srácok életébe most egy félőrült, és a képregény rajongók számára nagyon is ismerős szimbióta fog belenyúlni. A Woody Harrelson alakításában bemutatkozó Vérontó komoly fenyegetést jelenthet a világra, és akivel csak a legrosszabb szuperhősünk fog tudni megbirkózni.

Hirdetés

A Venom 2-t a Sony egyébként már március óta tologatja. A COVID-19 járvány legutóbbi hulláma miatt márciusról szeptemberre tolták az első bemutatókat, aztán szeptemberen belül heteket csúsztatgatták. Később kijelölték az októbert a premierhónapnak, ám még ezután is felröppentek pletykák, melyek szerint a Sony 2022-re akarja átcsúsztatni a filmet. Szerencsére A Shang-Chi és a tíz gyűrű legendájának parádés szereplése biztosította a Sony-t a mozik helyzetéről, és így az bebetonozta az októberi premiert.

Addig íme a kedvcsináló, nézzétek:

Nektek hogy tetszik a hangulat? Beültök majd a moziba megnézni a Venom második részét?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Kritikák, filmes érdekességek, magyar szinkron és hazai filmkultúra - a Puliwood a te oldalad is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)