Hirdetés

A Warner Bros. utómunka nélkül akarta kiadni Az Igazság Ligája Snyder-féle verzióját

|

A Zack Snyder verzió majdnem egy effektek nélküli, jelmezes parádé lett.

Hirdetés

A Vanity Fairen jelent meg egy nagyon érdekes cikk a Snyder Cut mögötti történetről, amiből kiderült pár meglepő apróság. A legizgalmasabb pontja a cikknek, hogy a Warner Bros. eredeti tervei szerint egy fillér extra költség nélkül adták volna ki Zack Snyder 4 órás Igazság Ligája változatát. Ez azt jelentette, hogy nem tesznek hozzá semmilyen utómunkát, tehát a szerkesztetlen bohóckodást kaptuk volna, amit a színészek a zöld háttér előtt műveltek.

Hirdetés

Snyder nyilván nem volt boldog az ötlettől, és erősen ellenezte a dolgot.

"Amikor megmondtam hogy, nem, akkor rákérdeztek, hogy miért. Három okom volt rá. Az első, hogy ezzel gyakorlatilag levakarják a hátukról az internet népét, ami valószínűleg egyébként is a fő céljuk volt. Második, hogy úgy érezhették volna, hogy helyesen cselekedtek. Harmadik, hogy kapnak egy szar verziót a filmből, amire mutogathatnak, hogy »látjátok, igazunk volt, tényleg nem olyan jó«. Nem. Akkor inkább maradjon az egész, ahogy volt."

Az egész cikk nagyon érdekes, de a fenti sztori mellett még kiemelnénk a részt, amiben Snyder mesél a tervezett Bruce Wayne és Lois Lane románcról. Bruce beleszeretett volna Loisba, ami csak még nehezebbé tette volna számára azt, hogy visszahozza Supermant.

Akit érdekel a cikk, az itt megtalálja, de a film sincs már messze. A Zack Snyder: Az Igazság Ligája március 18-án érkezik, és hazánkban az HBO GO-n lesz megtekinthető.

Kritikák, filmes érdekességek, magyar szinkron és hazai filmkultúra - a Puliwood a te oldalad is!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)