Hirdetés

A WarnerMedia elnöke megbánta, hogy lendületből próbálták meg átverni a mozis és streames filmforgalmazást

|

A vállalat feje belátja, hogy talán nem a legjobb ötlet volt egy hétbe sűríteni a megbeszéléseket.

Hirdetés

Miután a járványhelyzet miatt hosszú időn keresztül zárva tartottak a mozik és a stúdióknak el kellett tolniuk a bemutatóikat, a Warner Bros. 2020 decemberében bejelentette új üzleti stratégiáját, miszerint filmjeik egyszerre debütálnak a mozikban és streamingszolgáltatásukon, az HBO Maxon. Ezt a tervet követte a Wonder Woman 1984, a Godzilla Kong ellen, a Mortal Kombat és a The Suicide Squad is, valamint várhatóan így fog megjelenni a Dűne és a The Matrix Resurrections is. A más stúdiók által is alkalmazott stratégia azonban egyre nagyobb port kavar az iparban, a Disney-nél például pereskedésig fajult, Chrisopher Nolan pedig máshoz vitte az új projektjét. 

Hirdetés

A WarnerMedia vezérigazgatója, Jason Kilar most látta elérkezettnek az időt, hogy kifejtse véleményét a témával kapcsolatban, amit a Vox Media konferenciáján, a Code 2021 során tett meg. Kilar szerint a stratégia működött, és a vállalat jó helyzetbe került ennek köszönhetően, azonban utólag már azt kívánja, hogy bárcsak többet kommunikáltak volna az érintettekkel. 

Én leszek az első, aki kimondja és a felelősség az én vállamat nyomja, de utólag visszagondolva legalább egy hónapot kellett volna szánnunk arra, hogy lefolytassunk 170 megbeszélést - ennyien vettek részt a 2021-es filmes felhozatalunkban. Igyekeztünk ezt rövid időbe sűrítve, kevesebb mint egy hét alatt megtenni, mert természetesen számítottunk a szivárgásokra és arra, hogy mindenkinek lesz véleménye arról, hogy megtegyük-e vagy sem. 

Kilar elmondta továbbá, hogy igyekeztek minden filmet blockbusterként kezelni, valamint igazságosak lenni az alkotókkal, véleménye alapján pedig ez sikerült is, amiért keményen megdolgoztak. A stratégia sikeressége ellenére a Warner Bros. jövőre lazít a terven, azaz nem egyszerre lesz a mozis és streaminges premier, előbbi kapott egy 45 napos előnyt. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)