Hirdetés

A What If...? következő szezonja már az MCU újabb filmjeivel is foglalkozni fog

|

Kevin Feige elárulta, hogy melyik fázis alkotásait láthatjuk viszont majd a második évadban.

Hirdetés

Talán sok rajongó még most is a Loki sorozat első szezonjának végét emésztgeti, viszont időközben már el is rajtolt az MCU következő sorozata, az alternatív történeteket animációs formában bemutató What If...?, aminek már elérhető az első két epizódja.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor debütálhat majd a széria második évada, viszont a Marvel Studios elnöke, Kevin Feige időközben már elárulta, hogy mire számíthatunk a folytatásban.

Hirdetés

Habár jelenleg még igencsak a negyedik fázis elején járunk, azt már tudjuk, hogy milyen filmek és sorozatok érkeznek az elkövetkezendő években, és könnyen előfordulhat, hogy néhány új arc beköszön majd animációs formában is a jövőben. Feige ugyanis arról beszélt, hogy a What If...? második évada bizony már a negyedik fázissal is foglalkozik majd.

Tekintve, hogy az MCU ezen szakaszához elég sok film és széria tartozik, valószínűleg bőven lesz majd miből válogatniuk a What If...? készítőinek.

Ti melyik újabb karaktert látnátok szívesen egy alternatív sztoriban?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)