Hirdetés

Adócsalással vádolják a Demon Slayer mögött álló stúdiót és annak elnökét

|

A vád szerint elég komoly összeget rejtett el az Ufotable és Hikaru Kondo.

Hirdetés

Továbbra is elmondható, hogy világszerte elég nagy népszerűségnek örvendenek a Japánból származó animációs filmek és sorozatok, de a manga alapján készült Demon Slayer anime még így is kiemelkedik a mezőnyből, hiszen nemcsak pénzügyileg nagyon sikeres, de rengeteg rajongója is van. Ám időközben történt egy elég problémás eset, amelyhez nemcsak az alkotás mögött álló Ufotable-nek, de még a csapat alapítójának is köze van.

Tokiói ügyészek nagyjából 1,2 millió dolláros adócsalással vádolták meg a stúdiót és elnökét, Hikaru Kondót. Egyes források szerint Kondo és csapata 4 millió dollár körüli összeget rejtett el 2015. és 2018. között, az elnöknek pedig állítólag volt egy titkos pénzkészlete is otthon, a saját széfjében.

Hirdetés

A vádak még tavaly lettek benyújtva, mivel az Ufotable és alapítója állítólag nem számoltak be az anime kávézóikkal kapcsolatos összes bevételről és eladásról.

Korábban a stúdió már bocsánatot kért az ügy kapcsán, de nemrég egy Twitter-bejegyzésben ismét hamut szórtak fejükre, és arról is tájékoztatták követőiket, hogy vissza lett fizetve a teljes összeg.

A Demon Slayer egyébként jelenleg egyértelműen a legnépszerűbb animék közé tartozik, szóval egy ilyen botrány valószínűleg most egyáltalán nem hiányzott a csapatnak és Kondónak. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)