Hirdetés

Ridley Scott új Alien filmet ír és rendez?

|

Elvileg jelenleg még a forgatókönyvön dolgoznak. A Disney új, felnőtteket célzó brandjébe tökéletesen illene a film.

Hirdetés

Ridley Scott már korábban is nyilatkozott arról, hogy az Alien jogait a Fox felvásárlásával megszerző Disney több filmet is tervez a xenomorfok főszereplésével, a rendező pedig nemrég a széria 40. évfordulója alkalmából mesélt egy kicsit Varietynek a múltról és a jövőbeli tervekről. 

Hirdetés

Scott nem kertelt, az interjúban ugyanis elmondta, hogy szerint az egész Alien vs. Predator vonal egy elbaltázott ötlet volt. Éppen ezért nem ezt az irányvonalat akarta folytatni, hanem új vizekre evezett, ebből lett a 2012-es Prometheus. Ebben a filmben azonban még nem láthattunk xenomorfot (kivéve persze a legvégén a fura újszülött lényt). Ez tudatos döntés volt, újítani akartak. A Scott szerint nem lehet ugyanazt a receptet folyamatosan ismételgetni, ezért jelenleg is azon agyalnak, merre fejlődhet tovább a széria.

Hirdetés

Variety információi szerint pedig ez a fejlődés egy új Alien moziban fog testet ölteni, amelyet Ridley Scott ír és rendez - jelenleg vadul körmöli a forgatókönyvet. Korábban már hallottunk az elvileg Alien: Awakening címmel készülő harmadik moziról, ami lezárná a Prometheus trilógiát, de az Alien: Covenant gyenge szereplése után egyre kevesebb hír érkezett róla. Mindenesetre Michael Fassbender már elmondta, hogy nagyon szívesen visszatérne David szerepében. A Variety nem részletezte értesüléseit, így azért még nem szabad készpénznek venni az új Alien film hírét, valamint egyelőre a Disney sem jelentett még be semmi konkrétumot ezzel kapcsolatban. 

Az mindenesetre biztos, hogy a Miki egeres cég létre fog hozni egy új brandet, és ennek zászlaja alatt érkezhetnek majd az R-besorolású, felnőtteknek szóló filmek. A Foxtól szerzett jogok miatt erre mindenképp szükség van, hiszen senki sem várhatja azt, hogy az ikonikus Disney kastély logójának megvillantása után Alienek vagy épp Predatorok mészároljanak. Ez az új brand olyan korhatáros képregényfilmeknek is megágyazhat, mint a Deadpool. 

Hirdetés

Ti örülnétek, ha tényleg elkészíthetne Ridley Scott még egy Alien filmet, vagy inkább pihentetnétek a sorozatot? 

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)