Hirdetés

Alien filmet készít a Vaksötét rendezője

|

Fede Álvarez megannyi horror után most lehetőséget kap, hogy megmutassa, fel tud nőni az Alien franchise-hoz.

Hirdetés

Jelenleg nem sokat tudunk az új Alien filmről, az viszont biztos, hogy a Hulura érkezik majd Ridley Scott és a sorozat állítólag hatalmas fanja, Fede Álvarez által. Utóbbi karrierje már évek óta felkeltette Scott figyelmét, így nem teljesen légből kapott kettejük együttműködése egy új Alien filmen.

A produkció még korai stádiumban van, az ötlet azonban már sok évvel ezelőtt megszületett.

Hirdetés

A THR jelentése szerint a filmnek nem lesz kapcsolata a korábbi eseményekkel, önállóan kell majd tehát értelmezni. Fede Álvarez, akihez az Ami nem öl meg, a Gonosz halott és a két Vaksötét film is kapcsolódik, írja és rendezi majd az új Alient.

A beszámolóból továbbá kiderült, hogy Álvarez már évekkel ezelőtt megkereste az ötletével Scottot, akkor azonban nem történt előrelépés. A rendező azonban nemrég felhívta Álvarezt, hogy még mindig meg akarja-e csinálni a filmet. Kettejük közös projektjét pedig pillanatok alatt felkarolta a 20th Century Pictures. A filmgyártó elnöke a következőt mondta a bejelentéssel kapcsolatban:

"Ez egy sok karakterrel rendelkező, nagyon jó történet, amit korábban sosem láttak a rajongók."

Asbell hozzátette továbbá, hogy a filmnek nem kell majd akkora nyomással szembe néznie, mint a nagybetűs blockbuster filmeknek, amik hatalmas költségvetéssel rendelkeznek, így esélyt kaphat arra, hogy visszatérjen a stílus gyökereihez.

Ha már nehezen bírod Alien tartalom nélkül, ide kattintva elolvashatod, hogy milyen új részletek derültek ki februárban az Alien sorozattal kapcsolatban.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)