Hirdetés

Megoldódott az Amerika Kapitány képregény nagy rejtélye

|

Egy hónapja az összes képregényolvasót sokkolta a legújabb Amerika Kapitány füzet, melyben kiderült, hogy Steve Rogers a kezdetektől fogva a Hydra ügynöke volt. Megnyugodhat mindenki, egy furmányos összeesküvés áll a háttérben.

Hirdetés

A Captain America: Steve Rogers című képregény első száma után a képregényolvasók döntő többsége teljesen elveszítette a fejét. Ez volt ugyebár az a füzet, ahol Amerika Kapitány átállt a Hydra oldalára, sőt elvileg kezdetektől fogva ennek a gonosz szervezetnek az alvó ügynöke volt. A rajongók nem győztek hangot adni felháborodásuknak, záporoztak a halálos fenyegetések a füzet alkotói felé.

A képregénysorozat második száma azonban választ ad arra a kérdésre, hogy miért válhatott gonosztevővé Amerika legnagyobb hőse és nemzeti szimbóluma. Természetesen nem arról van szó, hogy a Kapitány mindig is a Hydra tagja lett volna, és ennyi éven át csak tettette hazaszeretetét. A dolgok mögött legnagyobb ellenfele, a Vörös Koponya áll.

Amerika Kapitány valószínűleg megölte egyik régi cimboráját, Jack Flaget, mikor ejtőernyő nélkül kidobta őt egy repülőgépből. Ekkor derült ki, hogy a Kapitány mindvégig a Hydrának dolgozott. Legalábbis ezt hihettük, ugyanis az igazság az, hogy Steve Rogers valóban az a patrióta hős, akinek mindig is ismertük. Mindössze arról van szó, hogy átmosták a Kapitány agyát és hamis emlékeket tápláltak belé. Az egészet a Vörös Koponya tervelte ki, és Kobik (a kislánnyá változott Kozmikus Kocka) valósította meg a valóság manipulálásával. Ez lett végül a nagy megfejtés, ami miatt mindenki izgult. Várható volt persze, hogy nem írják át teljesen az egyik legismertebb Marvel karaktert, úgyhogy teljesen felesleges volt szegény alkotókat szidni. 

A Puliwoodon bővebben is olvashatsz a történetről.

Én személy szerint azért egy kicsit fantáziadúsabb megoldást vártam volna, az agymosás túl triviálisnak tűnik. Ti mit gondoltok erről a csavarról? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)