Hirdetés

Amerika Kapitány: Polgárháború - a nemzetközi trailer mutat új jelenetet

|

Hogy a nagy Batman Superman (ellen)lázban ne feledkezzünk meg a Marvel következő nagy dobásáról sem, befutott az Amerika Kapitány: Polgárháború új trailere.

Hirdetés

Május ötödikén sok minden el fog dőlni: kiderül, hogy a Russo-testvérek az Amerika Kapitány: A tél katonája után milyen filmet rendeztek, hogy a Polgárháború milyen szinten ugrasztja egymásnak kedvenc hőseinket, hogy milyen lesz az új Pókember élesben és természetesen az is, hogy Vasember, vagy Kapitány elveit, tetteit érezzük-e inkább magunkénak a film megtekintése után. 

Addig azonban még sok kedvcsinálót kitermel majd magából a Marvel marketinggépezete. Az Amerika Kapitány: Polgárháború legújabb, nemzetközi előzetese például szinte ugyanolyan, mint az eddigiek, csak éppen másképpen van kicsit vágva és láthatunk benne egy új jelenetet is Fekete Özveggyel (Scarlett Johansson) és Sólyomszemmel (Jeremy Renner) a középpontban. Mi már inkább több Pókembert szeretnénk látni, de örüljünk ennek is. Mutatjuk a lényeget: 

Ha esetleg kíváncsiak vagytok még hasonló mókákra, nézzétek meg a Fallout 4-ben újraalkotott trailert és a Polgárháború eseményeit felvezető rajongói filmet is. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)