Hirdetés

Annyira sikeres a Wonder Woman 1984, hogy máris bejelentették a folytatást

|

Hivatalos, hogy készül a következő rész.

Hirdetés

Habár a koronavírus miatt számos film premierjét el kellett halasztani, azért szerencsére akadt olyan alkotás, ami még a járvány ellenére is megjelent. Az egyik ilyen a Wonder Woman 1984, ami egyszerre debütált a mozikban és az HBO Max kínálatában, így a rajongóknak igazából ki sem kellett mozdulniuk az otthon melegéből, ha meg akarták nézni a DC filmes univerzumának legújabb darabját, amivel egyébként még korántsem ért véget sokak kedvenc amazonjának története.

Hirdetés

Hivatalossá vált, hogy készül a Wonder Woman 3, amiben értelemszerűen ismét Gal Gadot fogja alakítani a címszereplőt, rendezőként pedig visszatér Patty Jenkins is. Az nyilván még nem derült ki, hogy miről fog szólni a folytatás, de sok rajongó számára valószínűleg már az is remek hír, hogy újabb saját filmet kap a DC univerzum egyik legismertebb szuperhőse.

A jó hírt maga Toby Emmerich, a Warner Bros. Pictures elnöke jelentette be, és az is kiderült, hogy elég erős nyitóhétvégét tudhat maga mögött a Wonder Woman 1984. A film ugyanis csak az észak-amerikai mozikban és az HBO Maxon 16,7 millió dollár bevételt termelt az elmúlt hétvégén, nemzetközileg, 42 piacon pedig 36,1 milliót hozott a készítők konyhájára. Egyébként az HBO Max-előfizetők közel fele megnézte a DC újdonságát már a premier napján, szóval a jelek szerint tényleg nagy volt az érdeklődés iránta.

Szerintetek hogyan lehetne folytatni Wonder Woman sztoriját?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)