Hirdetés

Aquaman 2 - már most kitűzték a folytatás premierdátumát

|

Persze még kicsit odébb van a nagy nap, de legalább már felvéshetjük a naptárunkba.

Hirdetés

Valószínűleg a világon senkit sem lepett meg az Aquaman hatalmas sikere után az, hogy a stúdió berendelte a folytatást. Világszinten 1,139 milliárd dollárt termelt Jason Momoa karakterének első önálló kalandja, ami leginkább a nemzetközi bevételeknek volt köszönhető, elvégre az Egyesült Államokban "csak" 332 milliót hozott a konyhára (ez némileg elmarad a Wonder Woman 412 milliójától), világszinten azonban ehhez még hozzácsapódott laza 805 millió dollár (ebből közel 300 milliót a kínai piac hozott). 

Hirdetés

Így hát borítékolható volt a második rész, amely premierdátumát már el is árulta a Warner Bros. Év végi durranásnak szánják majd az Aquaman 2-t, ugyanis a film egészen pontosan 2022. december 16-án kerül majd az amerikai mozikba. A folytatás forgatókönyvéért ismét David Leslie Johnson-McGoldrick felel majd, rendező terén pedig ugyancsak nem lesz változás, James Wan fogja levezényelni az Aquaman 2 forgatását is. Wan a produceri szerepet is betölti Peter Safran mellett. 

Az Aquaman 2-vel párhuzamosan készül el a The Trench című horror spin-off is, ami az első epizódban bemutatott félelmetes ároklakók népségére koncentrál. Erről a filmről egyelőre annyit tudnak, hogy itt is James Wan és Peter Safran lesznek a producerek, de rendezőt még nem találtak a projekt élére. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)