Hirdetés

Átírják az egyik DC Comics-hős eredetét, ami immár a Black Lives Matter tüntetésekhez kötődik

|

A Milestone Returns vezeti fel az újjáindított Milestone Comics brandet, amit ismét versenybe küld a DC. Ezúttal azonban a 2020-as évekhez igazítanak mindent.

Hirdetés

Régebben többféle imprintje, vagyis kiadón belüli brandje volt a DC Comicsnak. Ezek közül a Vertigo és a Wildstorm volt a legismertebb, melyek saját képregényes univerzummal rendelkeztek, de nagyon izgalmas volt például az Elseworlds is, ahol a mainstream DC-hősök keveredhettek extrém kalandokba úgy, hogy a sztori nem képezte a nagy DC Comics-kánon részét - ilyen történet például a legendás Gotham By Gaslight: An Alternative History of the Batman is. 

A Milestone Comics esete kicsit más volt, itt ugyanis nem egy teljesen a kiadón belüli entitás született, a DC gyakorlatilag összeállt a Milestone Media nevezetű céggel, és a két kiadó közösen felelt a Milestone Comics füzetekért. A Milestone kiadványok nem tudtak átütő sikert elérni, pár éven belül el is kaszálták őket. 2008-ban viszont a DC megszerezte az összes Milestone-karaker lincencjogát, akiket innentől fogva szabadon felhasználhatott. Az elkövetkező években ezt változatos módon meg is tette, most viszont új mérföldkőhöz érkeztünk el.

Hirdetés

A DC Comics fejesei ugyanis úgy döntöttek, újjáélesztik az egész Milestone Comics brandet, ennek zászlója alatt pedig visszahozzák a régi Milestone-karaktereket is. Közülük mindenképp Static Shock tekinthető a leghíresebbnek, aki saját animációs sorozatot is kapott anno. Az új kiadványokban is neki jut a központi szerep, az egész 2021-es újraértelmezést felvezető Milestone Returns füzetből pedig most az is kiderült, hogyan szerezte meg Static a szuperképességeit. 

Az eredeti Milestone kánon szerint egy Dakota City nevű városban (innen eredt a képregényes univerzum, vagyis a Dakotaverse neve is), a rendőrség egy olyan könnygázzal oszlatott fel egy tüntetést/lázadást, amelybe egy Quantum Juice nevezetű anyag is kerül. A gáz a legtöbb tüntetőt megölte, akivel viszont nem végzett, abból szuperhősöket csinált. 

A sztori annyiban változik meg most a Milestone Returns képregényben, hogy egy Black Lives Matter tüntetésen vetik be a rendőrök a különleges gázt, aminek elvileg arra kéne szolgálnia, hogy nyomon követhessék a tüntetőket az otthonukba, de végül ugyanolyan eredménye lesz, mint a régen a Quantum Juice-nak: megszületnek a Milestone szuperhősei, így Static is.

A Milestone Comics füzetek az 1990-es években is afroamerikai írók tollából születtek, és hősei is fekete szuperhősök voltak. Ez most sincsen másként.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)