Hirdetés

Az Amerikába jöttem 2 látványos palotája tényleg létezik, de ki lakik benne?

|

A tulaj nagy örömmel engedte meg a film stábjának, hogy a házában forgassanak.

Hirdetés

Már nézhető az 1988-as Amerikába jöttem című film folytatása, amiben nemcsak Eddie Murphy és Arsenio Hall, de számos más, szintén jól ismert színész is feltűnik. A második részben természetesen Zamunda fiktív királysága is feltűnik, hiszen bizonyos jelenetek a nem éppen szerény királyi palotában játszódnak, a produkciós csapat dizájnere, Jefferson Sage pedig nemrég el is árult egy érdekes kulisszatitkot ennek kapcsán.

A zamundai jelenetek nagy része Georgia államban lett felvéve, a grandiózus palotát pedig nem más, mint az ismert rapper, Rick Ross segítségével sikerült megalkotni, aki örömmel engedte be a film készítőit az Atlanta határában lévő villájába. Sage szerint egyébként kifejezetten nehéz dolguk volt a megfelelő házat megtalálniuk, és több opciót is körüljártak, mielőtt letették a voksukat Ross otthona mellett.

Hirdetés

A 235 holdas területen elterülő, 12 hálószobás és akár 100 fő befogadására képes ebédlővel rendelkező épület pont megfelelt a film készítői számára, persze némi átalakításra azért szükség volt a jelenetek felvételéhez. Ám úgy tűnik, hogy a rapper ezt cseppet sem bánta, mivel saját állítása szerint az 1988-as első rész talán a legkedveltebb filmje, és nagy elégedettséggel töltötte el, hogy láthatta Eddie Murphyt és Arsenio Hallt sétálgatni az otthonában.

Persze akadtak a zamundai palotának olyan termei is, amelyek nem Ross otthonában kerültek kialakításra, ám ezek esetében is a rapper villáját vették alapul Sage-ék. A dizájner kedvence mégis a My-T-Sharp borbélyüzlet újraalkotása volt, hiszen rengeteg információt sikerült összegyűjteni az eredeti díszlettel kapcsolatban, így végül a helyszín egyfajta kapocsként szolgált az első és a második rész között.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)