Hirdetés

Az első előzetes után sem értjük, mi szükség van a Kaliforniába jöttem sötét, komor rebootjára

|

Nagyon más lesz, mint az eredeti Kaliforniába jöttem.

Hirdetés

Még 2015-ben robban a hír, miszerint készül a Kaliforniába jöttem rebootja, a producer pedig nem más, mint az eredeti sorozat sztárja, maga Will Smith lesz. Hét éve még csak arról lehetett hallani, hogy "modernizálni akarják a formulát", később viszont egyre világosabb lett, hogy egy sokkal komolyabb és komorabb újragondolás született meg az alkotók fejében.

Tavaly szeptember óta már azt is tudjuk, hogy az új főszereplő Jabari Bank lesz, aki abszolút pályakezdő, egyetlen más produkció sem szerepel a neve mellett az IMDb-n, csak az új Kaliforniába jöttem reboot, vagyis a Bel-Air.

Hirdetés

Most pedig megkaptuk az első előzetest, sőt a premierdátumot sem titkolják tovább: az ötrészes (epizódonként nagyjából egy órás) sorozat február 13-án érkezik meg a Peacockra. Íme a friss trailer:

Az előzetes alapján bátran kijelenthető, hogy itt nem a mókán és a kacagáson lesz a hangsúly, az eredeti szériánál jóval sötétebb feldolgozást kapunk, melyben Carlton sem az a bohókás fazon, akiként Alfonso Ribeiro alakításában anno megismertünk. 

Egyedül egy kérdésünk maradt csupán: mégis mi szükség van minderre?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)