Hirdetés

Már van is két jelentkező az Az folytatására

|

Lehetséges, hogy a rajongók kívánsága valóra válik és azt a két színészt castingolják az Az következő részére, akit szerettek volna? Az érintettek benne lennének.

Hirdetés

A Stephen King könyve alapján készült újabb Az feldolgozás az idei év egyik legjobbja volt, és ezt siker koronázta. Nem is kellett rá sokat várni, hogy a stúdió berendelje a folytatást, amelyben már a szereplők felnőttkori visszatérését láthatjuk majd, ezzel kapcsolatban pedig a rajongóknak határozott elképzeléseik voltak, amik nem is tűnnek lehetetlen kívánságnak. 

Hirdetés

Mind Jessica Chastain, mind Idris Elba szerepeltek ugyanis a 2019-re betervezett folytatás rajongói kívánságlistáján, ráadásul az Elit játszma (Molly's Game) című filmmel kapcsolatos interjújukban mindketten pozitívan nyilatkoztak a csatlakozás lehetőségéről.

Chastain elmondta, hogy Andy-t [Muschietti, a rendező] és Barbarát [Andy felesége, a producer] szinte a családjának tekinti, dolgozott velük a rendező debütáló filmjén (Mama) és bárminek szívesen a részévé válik, amin dolgoznak, szóval reménykedik benne, hogy valóra válhat a dolog. Őt a rajongók a Sophia Lillis által játszott Beverly Marshoz képzelték el, hiszen hasonlít a fiatal színésznőre, így hitelesen játszhatná el a felnőtt énjét. 

Idris Elba ugyan még nem látta az Azt, viszont ahogy megtudta, hogy a színésznő kapcsolatban áll Muschiettiékkal, félig viccesen ő is kijelentette, hogy akkor imádja a filmet és benne lenne (a Chosen Jacobs által megformált Mike idősebb karakterét alakíthatná). Kíváncsian várjuk, hogy valóban érvényesül-e a rajongók óhaja és Chastaint, illetve Elbát castingolják az említett szerepekre vagy teljesen másokat.

Ti kinek örülnétek a legjobban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)