Hirdetés

Az Igazság Ligája - ez eddig a legrövidebb DC film

|

A trailerek alapján úgy tűnik, hogy Az Igazság Ligája lesz az eddigi legnagyobb szabású DC film, de a híresztelések szerint még így is ez lesz a legrövidebb.

Hirdetés

Az elmúlt pár év enyhén szólva is felemásnak mondható eredményei után a rajongók már rendkívül szkeptikusan közelítenek a DC Comics filmes univerzumának legújabb darabja, Az Igazság Ligája felé, már csak azért is, mert a szuperhősök kombinálására történt első próbálkozás sem sikerült éppen jól.

Hirdetés

A Batman v Superman rettenetesen összekavarta és követhetetlenné tette a szálakat, így joggal aggódik az ember, hogy Az Igazság Ligája csak tovább fogja fokozni ezt a problémát a megnövekedett létszámmal. Viszont ennek ellenére úgy tűnik, hogy talán mégis sikerült valahol meghúzni a határt, mert a külföldi moziműsorok szerint a film 121 perces, azaz alig két órás, tehát gyakorlatilag rövidebb az összes eddigi DC-s filmnél.

Ez nagyon érdekes, hiszen elég sok szereplőt kell bemutatni majd ebben a szűk időintervallumban, arról nem is beszélve, hogy az eddigi tapasztalatok alapján Zack Snyder is nagyon szeret három órás filmeket rendezni, de majd meglátjuk, hátha működik. Ti mit gondoltok? Jót tesz majd a filmnek a rövidebb hossz?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)