Hirdetés

A Hangya 3 végleg megváltoztatja majd az MCU-t

|

Legalábbis ezt ígéri a folytatás rendezője, Peyton Reed.

Hirdetés

A Hangya  harmadik része, azaz A Hangya és a Darázs: Kvantumánia is ott volt a Marvel által felvonultatott comic-conos arzenálban, a stúdió 2023 februárjában fogja világszerte mozikba küldeni a folytatást (nálunk február 16-tól lesz látható). A Kvantumánia nemcsak azért lesz érdekes, mert Scott Lang (Paul Rudd) és Hope van Dyne (Evangeline Lilly) mellett immáron Lang lánya, Cassie (Kathryn Newton) is hősködni fog, hanem azért is, mert felbukkan az a Kang (Jonathan Majors) is a filmben, aki központi figurája lesz a következő két Bosszúálló-filmnek. 

Hirdetés

Ebből már érezhető, hogy az ötödik fázist nyitó filmnek komoly szerepe lesz az MCU alakulásában, amit az eddigi részeket rendező és a következő felvonásra is visszatérő Peyton Reed megerősített. Reed az Accesnek interjút adva elmondta, hogy nagyon izgatottak azok miatt, amik várnak ránk: 

Az 5. fázis elindítása nagyon izgalmas számunkra, mert mi felelünk a Hangya-részekért, ez a harmadik filmünk. Ez most már trilógia. Olyan dolgok történnek majd, amelyek végérvényesen megváltoztatják az MCU-t. És számunkra nagyon szórakoztató, hogy Scott Lang áll ennek a változásnak a középpontjában.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Azt nyilván nem fejtette ki a rendező, hogy pontosan mire gondolt, de tekintve, hogy a Hangya-filmekben debütált a kvantumvilág, ami már lehetővé tette hőseinknek az időutazást, Kang pedig olyan képességgel rendelkezik, amivel tud közlekedni az időben, egyértelműen A Hangya és a Darázs: Kvantumánia a legalkalmasabb film, amiben komolyabb szerepet kaphatna a nagyívű csapatfilmek előtt. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)