Hirdetés

Az Indiana Jones 5 rendezője elárulta, hol tart most a forgatás

|

Harrison Ford már majdnem 81 éves lesz, amikor bemutatják a következő Indiana Jones filmet.

Hirdetés

Még mindig sok a kérdőjel az egyelőre cím nélküli, ötödik Indiana Jones mozifilm körül, kezdve például azzal, hogy az ifjabb Jones professor átadja-e a stafétát valakinek. Befutóként Pheobe Waller-Bridge karakterét valószínűsítik, akiről egyelőre ugyanúgy keveset tudni, mint azokról a szereplőkről, akiket a kipattintott Mads Mikkelsen, Boyd Holbrook, Thomas Kretschmann, Toby Joes vagy Antonio Banderas keltenek életre.

A film történetét egyelőre hét lakat alatt őrzik, de az eddig kiszivárgott információk és a stáb - köztük a rendező - által elejtett információmorzsák alapján az 1960-as évekre, még pontosabban, a holdra szállás környékére tehetjük a cselekményt. Mads Mikkelsen állítólag náci tudóst alakít, aki a NASA alkalmazásában dolgozik az Apollo program sikeréért.

Hirdetés

De még az időutazás is szóba került mint pletyka, ennél egy fokkal hihetőbb állítás, hogy a most a 80. évében járó címszereplőt digitálisan megfiatalítják majd. Persze ezzel együtt sem várhatjuk majd, hogy Harrison Ford ugyanolyan lendületesen osztogassa a parasztlengőket, mint az 1981-es Az elveszett frigyláda fosztogatói forgatásán, mert a harci jelenetek könnyen sérüléshez vezethetnek.

De nemcsak emiatt ígérkezik különlegesnek az Indiana Jones 5; a mostani ugyanis az első alkalom a franchise történetében, hogy nem Steven Spielberg foglal helyet a rendező székében. A stábot ezúttal James Mangold dirigálja, akinek filmográfiája okot a a bizakodásra (Logan, Az aszfalt királyai).

Mangoldot nemrég újév alkalmából köszöntötte egy rajongója a Twitteren, aki egyúttal arra is rákérdezett, hogy mi a helyzet az Indiana Jones 5 tavaly júniusban kezdődött forgatásával. A rendező meglepően egyenesen válaszolt is erre, közölte, hogy körülbelül egy hónap van még hátra belőle, ami azt jelenti, hogy ha nem jön közbe semmi, január végén vagy február elején le is zárhatják ezt a szakaszt, amit a vágás és az utómunka követ majd. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Tekintettel azonban arra, hogy még meglehetősen távoli az Indiana Jones 5 premierje (az egyszerűség kedvéért nevezzük így), bőven lesz majd ideje a Disney-nek arra, hogy felvilágosítsa a potenciális nézőket mindarról, amit tudni érdemes, ugyanis jelenleg úgy állnak a dolgok, hogy 2023. június 30-án tűzik majd műsorukra a mozik a nyugdíjas régészprofesszor legújabb kalandját. Kis szerencsével addigra elkészülhet a MachineGames Indiana Jones játéka is, de erre azért nem vennénk mérget, hiszen a játékfejlesztés - pláne az AAA szegmensben - nemcsak költséges, de időigényes is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)