Hirdetés

Az Oscar-botrány miatt eshet a kútba Will Smith önéletrajzi filmje is

|

Több streamingszolgáltató is érdeklődött Will Smith személyes történetének jogai iránt, ám a Chris Rocknak lekevert pofonja ennek is keresztbe tehetett.

Hirdetés

Ugyan mi jót derülünk az idei Oscar-gála talán legemlékezetesebb pillanatának számító botrányból születő mémeken, közben Will Smith karrierjének alaposan keresztbe tett a kirohanása, aminek az lett a vége, hogy pofonütötte Chris Rockot egy, a feleségéről szóló vicc miatt.

A frissen elnyert díjának elvesztése továbbra is reális fenyegetés, ami mellett a színész lemondott akadémiai tagságáról, de így is bajba kerülhetnek a különböző, hozzá kapcsolódó készülő filmek. Egy friss beszámoló szerint ez nem csak azokat a projekteket érinti, amikben Smith szerepel, hanem egy olyan filmet is, ami a színész életútját mutatta volna be.

Hirdetés

Erről a The Sun című lap számolt be, akik úgy értesültek, Smith tavaly megjelent nagysikerű önéletrajzi könyve, a Will alapján több streamingszolgáltató is szeretett volna filmet készíteni. Egészen pontosan a Netflix és az Apple versenyzett, hogy az ő platformjukon jelenhessen meg a valódi események által ihletett történet. Az licitháborúból viszont a botrány hatására állítólag mindkét cég kihátrált, állítólag az önéletrajzi film megvalósítására szánt pénzt pedig más fekete színészek nevével fémjelzett projektekre fordítják majd - a Sun forrása szerint Michael B Jordan és Mike Epps két esélyes befutó.

Az Apple TV+ kapcsán egyébként van még egy projekt, az Emanciopation, ami körül elég sok a kérdőjel. Ennek a forgatásával már végeztek a szakemberek - így Smith is. Így érthető lenne, ha az Apple megjelentetné, mivel már elég sokat fektettek a projektbe, ám ezzel értelemszerűen szembemennének azzal az álláspontjukkal, hogy a botránya után nem szeretnék, ha Will Smith neve a szolgáltatáshoz, vagy a céghez kapcsolódjon.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)